Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindannyian tettünk és mondtunk olyan dolgokat, amelyek nem voltak összhangban legjobb énünkkel. Túl sokan cipelik magukkal ezek terhét, és közben szégyenkeznek. Ha tele vagyunk szégyennel, egyre negatívabban gondolkodunk, és közben saját magunknak okozunk erős érzelmi fájdalmat, ami egész létünkre kihathat. Julian Brass
2. Minden holnapba magunkkal visszük a múltat. A lábunk alatt visszhangzik. Nem kezdhetünk tiszta lappal. A döntéseink révén érdemelhetjük ki a második esélyt, az alapján, hogy mit felejtünk el és mit bocsátunk meg.
3. Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Lucius Annaeus Seneca
4. Hétköznapi emberek (már megint?), idősek, gyermekek (mégis kik?) Cipelik a terhet, akkor is, ha tovább már nem megy. Vidám szomorúság (micsoda?) átvenni másnak a súlyát (hogy?) Mindezt feltétel nélkül (miért?), lényegtelen a tanulság. Punnany Massif
5. A múlttal nincs mit tenni, cipelnünk kell egyre növekvő súlyát, reménykedve, hogy nem roskadunk össze alatta. Matt Haig
6. Rengeteg (...) ember van, aki nem tud felejteni, és minden reggel bemagolja gyerekkora, ifjúkora sérelmeit, és húzza maga után, mint egy hosszú sleppet. Popper Péter
7. A túl sok kötelezettség megfojtja a vágyainkat és az ambícióinkat, és a modern világ olyan terheket pakol a nyakunkba, amiket időnként elviselni sem vagyunk képesek. Tóth Gábor Ákos
8. Úgy tûnik, az emberek fel sem fogják, mennyire megrázó azt látni, hogy mindenki lépten-nyomon jobban törődik a saját átmeneti boldogságával, mint mások életével. Nem tudok jobb szót, mint hogy ez legbelül összetör.
9. A gyász hosszú és nehéz. Az egész életre kihat. A halott magával viszi a közös jövőt is.
10. A múlt pusztán hatalmas súly, ami hátráltat. Ormótlan sziklaként épül be a belső világunkba. Lauren Oliver