Ugrás a tartalomra
Megérinted... talán csak éppen hogy. Talán a bőrötök nem is ér egymáshoz, csak a karokon lévő pici szőrszálak simogatják egymást. Mégis érzitek. Mégis csodálatos érzés, nyugalom, bizalom, szeretet árad rajtuk keresztül egymás felé. Hihetetlen erő van benne, hihetetlen érzések szabadulnak fel ebben az aprócska érintésben. És megnyugszol. Ebben a pillanatban megáll körülötted minden. Nem beszéltétek meg az érintést, mégis, mindketten tudjátok, hogy kell. Érzitek, nem tehettek mást. Muszáj, mert érezni kell a másikat. Így is. Mert lélekben egyek vagytok. És a test követi a lelket.
Kapcsolódó idézetek
-
Nekem az érintés a fontos. Amikor megfogom a másik kezét, tenyerembe zárom, és érzem az erei lüktetését, a szívverését, a teste melegét. Az érintés elég, hogy érezzem a másik szerelmét. Az érintéssel a lélegzésünk is közössé válik. Minden érzés ebben az érintésben egyesül.
J. J. Stalter
-
Minden volt már közöttetek, veszekedés, kiabálás, indulatos némaság, reggelig tartó beszélgetés, kölcsönös elemzések... semmi... s egyszerre jött egy ölelés (...) és minden megoldódott. Leomlottak a falak. De miért? Nem lehet elmondani. A lélekhez néha a testen keresztül lehet eljutni.
Müller Péter
-
Átölellek... két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ülsz szemben a másikkal, és nem tudod, miről beszél. Nem érted, idegen számodra. Nem tudod megközelíteni. Mert a két lélek nem beszél egymással. Nincsenek összhangban. Mindig a lelkek határozzák meg a kapcsolatot. A test csak a kifejezés eszköze. Ülsz szemben a másikkal, és szavak nélkül is tudod, mit mond. A pillantása, az arca, a mosolya, mozdulata mindent elárul. Mert a két lélek beszél ilyenkor egymással. És ha ez szemtől szemben igaz, akkor igaznak kell lennie akkor is, ha két ember távol van egymástól. Lelkeik akkor is találkozhatnak, beszélhetnek. Mert ők szabadok.
Csitáry-Hock Tamás
-
Magadhoz ölelsz, és körbeveszel a gyengédségeddel. (...) És a gyengédséged olyan hatalmas és olyan természetes, hogy elárvult lelkem és didergő testem egyetlen porcikája sem lóg ki belőle, egyetlen részecskéje sem fázik, egyetlen része sem magányos, mert a gyengédséged mindent körülölel.
Ingmar Bergman
-
A bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egyvalami. Egy másik lélek. A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá, reggeltől estig, estétől reggelig. És melegíti. Akkor is, ha bőrödön a hideg szél fut végig. És ennél kellemesebb meleg nem létezik. Az Õ lelke.
Csitáry-Hock Tamás
-
Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.
Marilyn Monroe
-
Milyen csodás érzés egymást megölelni,
a másik karjában biztonságra lelni.
Hallgatni közösen szívünk dobbanását,
s érezni, hogy lelkünk megtalálta mását.
Aranyosi Ervin
-
Az érintésben hihetetlen erő lakozik. Összeolvasztja az embereket, ledönti a köztük lévő falakat jobban, mint bármi más, és mindannyian reagálunk rá. Az érintésben energia van, csodát tévő energia.
Adam J. Jackson
-
Senki más nincs itt. Csak te és ő. Ti ketten. Úgy tûnik. De valaki mégis van itt. Valaki, aki ebben a titokzatos csendben, ebben a meghitt pillanatban, ebben az ölelésben láthatatlan kézzel összeköt két lelket.
Egy érzéssé.
Csitáry-Hock Tamás