Mégiscsak érdekes lehetett pár blogbejegyzésem, ha felkeltette a közösségi addikt húgom érdeklődését. Ez azért boldogsággal töltött el, és bár még taknyos, bízom benne, hogy pár év múlva lesznek igazi és nem csak online barátai, akikkel elmehet egy (...) hétre, hogy a virtuális élményeken kívül valódit is tapasztaljon. Mert 21. század ide vagy oda, ezekre szükség van. Mindig. És jó lenne, ha az ő generációja is megtapasztalná, mielőtt végleg elnyeli az internet.

Kapcsolódó idézetek

1. A Facebook és egyéb digitális közegek nagyon jók lehetnek a barátság fenntartására, amikor nehéz találkoznunk. Úgy érzem azonban, hogy pusztán lelassítja azt a folyamatot, ahogyan a barátságok idővel természetszerûen kihunynak, amikor nincs állandó megerősítésük. Végső soron, hacsak nem valami mélyen erős kapcsolatról van szó, a digitális világon semmi sem fogja megakadályozni, hogy a barátság csendben ismerősséggé minősüljön le - valaki, akit valamikor ismertem. A barátságok fenntartásához alapvetően fontos, hogy időnként találkozzunk felújítani a "lángot". Robin Dunbar
2. A közösségi oldalak azt az illúziót keltik, hogy sokakkal kapcsolatban állunk, fontosak vagyunk. (...) Elhitetik velünk, hogy mély érzelmi kapcsolatokat ápolhatunk a világhálón, miközben ezekből éppen legfőbb vágyunk, a minőségi kapcsolat, az intimitás hiányzik. Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a leírtak valóban rólunk és nekünk szólnak-e. Netán csak a gép figyelmeztetésére küldtek nekünk szép, szülinapi szóvirágokat?
3. A 21. századi, internetes, "anonim barátok" többsége vélhetőleg csupán a kölcsönös hasznosságon alapuló barátságot ismeri: megosztom veled az információimat, ha te is megosztod velem a te információidat. Tulajdonképpen mindent megosztunk önmagunkkal kapcsolatban, csak épp önmagunkat nem. Boldizsár Ildikó
4. Az internet sok gyerek számára az önmegvalósítás eszköze. Lehetővé teszi, hogy felfedezzék, kik is ők, és mivé akarnak válni, ez azonban csak akkor mûködik, ha megmarad magánjellegûnek és névtelennek, ahol lehet úgy hibázni, hogy közben senki sem figyel meg. Attól tartok, az én generációm volt az utolsó, amely élvezhette ezt a szabadságot. Edward Snowden
5. Azt hiszem, életemben nem voltam még magányos. Még az egyedüllétem is kellemes társaságban telik, hiszen ott vannak az álmaim, képzeletem szárnyalása és játékai. Időnként még vágyom is egy kis magányra, hogy átgondolhassam, ami történt, ízlelgethessem a dolgokat. Lucy Maud Montgomery
6. Én is észrevettem magamon, hogy jobban foglalkoztat az élmény közlése, mint a megtapasztalása. Előfordul, hogy alig készülök el valamivel, máris több időt fordítok arra, hogy kitaláljam, hogyan fogalmazzam meg a szöveget, hogy megfelelő összképet adjon. Időnként talán internetfüggővé is váltam, ami nem jó, mert a késztetés miatt, hogy minél hamarabb elmondjam, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt vagy azt csinálhatom, valójában nem azt élem át, amiről eredetileg mesélni akartam. Gunnar Garfors
7. Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék. Cecelia Ahern
8. Az olvasás is olyan dolog, amit valaha élveztem, amikor még semmi gondom nem volt a világon. Az utóbbi pár évben viszont nem töltöttem túl sok időt vele. Sosem lett volna szabad lemondanom róla, mert ez nagyon kellemes menekülés a valóságos világból... amire kétségbeejtően nagy szükségem van.
9. Ilyen hosszú ideig tartó szoros, meghitt, sokat ígérő, lefékezett, szakadatlan, meg-megszakított, beteljesült, beteljesületlen virtualitás után szeretnélek végre, sőt legvégül egy óra hosszat valóságosan látni. Daniel Glattauer
10. Gondolj arra, ahogyan az emberek bemutatják az életüket a közösségi médiában! Mosolygó családok retusált képeit és mesés vakációk fotóit látjuk. A posztolt képeinken keresztül írjuk meg a történetünket arról, kik is vagyunk. Ez tart minket biztonságosan elkülönítve a kapcsolódás illúziója alatt. De mi van, ha a mélyebb kapcsolatainkra fókuszálunk azokkal, akik valóban látnak és hallanak minket - akikkel valóban érezzük a kapcsolódást? Francie Healey