Megjártad a poklot. Én is így voltam ezzel egyszer. Szerettem, váltakozva hittem és gyanakodtam, bizakodva félresöpörtem a kételyeket, amelyek alattomosan újra rámtámadtak... Ismerem ezt (...), mennyire ismerem. Van azonban még ennél is gyötrőbb pokol, az, amelyben veled éltem. Láttam a kételkedésedet, a rettegésedet tőlem, ami megmérgezte a szerelmünket.

Kapcsolódó idézetek

1. Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned. Nicholas Sparks
2. Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.
3. Tudod-e (...), hogy jobban szerettelek, mint bármit a világon? Igen, szerettelek. Olyan erős érzés volt, hogy jó sok kellett hozzá, míg végre kiölték belőlem. John Steinbeck
4. Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!
5. Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie
6. Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Paulo Coelho
7. - Tudom, min mész keresztül. - Ugyan honnan tudnád?!... Nem tudhatod, mert nem vagy szerelmes, és a törtrészét sem élted át annak, amit én... - Hagyd ezt a buta fecsegést! Azért, mert elmentél a világ másik felére, még ne hidd, hogy akárkinél többet tapasztaltál! Szerelmes vagy. Érzékeny vagy. Megesik az ilyen. Néha nehezebb napok jönnek, de olyankor sincs értelme az élet kegyetlensége felett keseregni. (...) Gyere, ölelj át! Egy ölelés sok mindenen átsegít! Gaál Viktor
8. Elismerem, a megismerkedésünk óta rengeteg ostobaságot hordtam össze. Nem is csoda, hogy félreértettél, de most egyszer s mindenkorra tisztázni akarom a dolgot. Szeretlek! Nekem is szükségem volt egy kis időre, hogy biztos lehessek az érzéseimben, ma már azonban tudom, hogy veled szeretném leélni az életemet. Azt akarom, hogy te legyél a gyermekeim anyja! Ebben már az elutazásom előtt is biztos voltam, ám tartottam a mindent elsöprő érzéstől, amely a hatalmába kerített, valahányszor a közeledben lehettem! Meg akkor is, ha nem voltunk együtt... Az ösztöneim azt súgták, hogy te vagy az a nő, aki képes lenne megsebezni.
9. Ha arra gondolok, mi mindent tett azért, mert szeretett - hogy még szeretetből is milyen megpróbáltatásoknak tudják kitenni egymást az emberek. Az a világ minden bajával fölér. Még csak gyûlölet sem kell ahhoz, hogy az embernek pokol legyen az élete.
10. Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.