Ugrás a tartalomra
Megkaptam a világhírû grafológus véleményét az írásomról, melyben maradék nélkül jellemez, és megállapítja, hogy cinikus fráter vagyok, és nem hiszek a grafológiában. Igaza van. Tényleg nem hiszek, tehát helyes a jellemzés, tehát hiszek.
Kapcsolódó idézetek
-
Én úgy tanultam, hogy a világ az olyan, hogy az ember Fradi-drukker. A rendes magyar ember az Fradi-drukker. Vagy még egyszerûbb dolog ez: az ember fradista, ahogy a nap süt vagy a fû nő.
Esterházy Péter
-
Én nem hiszek semmit, amit nem látok, nem hallok, nem szaglok, nem ízlelek, nem tapintok. Irigylem önt, és mindenkit, aki végighiszi a hiszekegyet. Nekem a világ olyan üres! Engem nem lelkesít semmi, nekem nem szép semmi. Ha valamit szépnek érzek, a következő percben elemezem, felbontom, agyongondolom.
Gárdonyi Géza
-
Nem az a cinikus, aki illúziót rombol, hanem aki illúziót kelt, mert az nem hisz abban, hogy ferdítések, hazugságok nélkül is létezhet őszinte érzés.
-
Túl sokan vannak, akik nem hisznek semmiféle erkölcsi értékben. Minél többet tudnak az ilyenek, annál veszedelmesebbek. De a nyílt cinikusoknál is sokkal veszélyesebbek, akik úgy tesznek, mintha hinnének. Természetesen mindig abban, amiben az adott pillanatban érdemes hinni. Micsoda képmutatás olyasmiről győzködni másokat, amiről magad se vagy meggyőződve!
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
-
A furaság egy relatív dolog. Mások megítélése. Véleménye. Ítélete. Ez alapján csak akkor lehet valaki fura, ha valaki más annak látja. És akkor is csak annak a valaki másnak a szemében. Amikor azt mondják, hogy fura vagy, az csak egy vélemény, nem egy tény, nem egy rád érvényes tulajdonság. És mások véleménye az övék. Nem a tiéd!
Vámos Robi
-
Természetesnek tartom, hogy egy csillagász nem közömbös az asztrológiával szemben. Egyszerûen annyira szögesen ellentmond mindannak, amit csinál, amit hisz, amin dolgozik.
Almár Iván
-
Furának lenni nem rossz. Sőt. Jó. A fura nem azt jelenti, hogy flúgos. Vagy hogy kettyent. Vagy hogy nem normális. Azt sem egyértelmûen jelenti, hogy különleges. A fura az fura és kész.
Vámos Robi
-
Az írás számomra épp az ellentéte a színjátszásnak. A színjátszás természeténél fogva hamisnak érződik. Az írás pedig természeténél fogva valódinak.
Jennette McCurdy
-
Hadd legyek most is őszinte. A pénzcsinálás nem olyan, mint amilyennek képzeltem. Ez a szakma megöli az életnek azt a részét, ami fontos. Azt a részt, aminek semmi köze az üzlethez. Az elmúlt két év olyan volt, mintha a belsőm felemésztené önmagát. Mindazok, akiket tiszteltem, már nem állnak szóba velem többé. (...) Az emberek egy szaktekintélytől várják, hogy megmondja, mit hogyan értékeljenek. Csakhogy ezt a tekintélyt nem tények, eredmények alapján választják ki. Azért választják, mert úgy tûnik, hogy tekintélyes és közkedvelt... és én nem vagyok, én sosem voltam közkedvelt.
-
Semmi sem szép, semmi sem rút, semmi nem igaz és semmi nem hamis. Mindez csak a véleményekre vonatkozik. Semmi sincs úgy, ahogy azt a vélemény állítja; az emberek hiszik csak úgy, mert megszokták. A tettekre pedig ugyanez vonatkozik.