Ugrás a tartalomra
Megpróbáltam elképzelni, mi lenne akkor, ha Konstantin a férjem volna. Ez azt jelentené, hogy felkelhetek hétkor, készíthetek neki reggelit, tojást, sonkát, pirítóst meg kávét, pongyolában, hajamban csavarokkal nekiállhatok, hogy elmossam a piszkos edényt és beágyazzak, miután ő már munkába ment, s ha majd hazajön egy mozgalmas, érdekes nap után, várhatom kiadós vacsorával, az estét pedig megint azzal töltetem, hogy mosogatom a piszkos tányérokat, s végül hullafáradtan zuhanok ágyba. Egy olyan lány számára pedig, aki tizenöt éven át színjeleskedett, az ilyesmi sivár és eltékozolt életnek látszott.
Kapcsolódó idézetek
-
Õ engem körülvett volna az okosságával, a kedvességével, a megfontoltságával, vigyázott volna rám, és nem csak a testével szerette volna a testemet, hanem minden gondolatával is szeretett volna engem, aki vagyok, és őmellette nekem nem kellett volna színészkedve játszanom a magabiztos, kiegyensúlyozott, derûs nőt, hanem magabiztos, kiegyensúlyozott és derûs lettem volna igazán, és szerényen boldog is talán, asszony egy becsületes férfi árnyékában, feleség, akinek senkit se kell hetyke képmutatással, függetlensége öntudatos vállalásának látszatával megtévesztenie.
Szilvási Lajos
-
Ha belegondolok, hogy akár az egész életemet leélhettem volna így, főzés-mosás-mosogatás, gyereknevelés, gyümölcsszedés, lekvárfőzés, és sok más efféle, gyakorlatilag folyamatosan a család rendelkezésére állva. Teljes tiszteletem azoké, akik ezt élethossziglan bírják. Ha bírják.
Lángh Júlia
-
Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a férfit, aki szeret.
Paulo Coelho
-
Szerethettél volna
évi 365 napon át
reggel és délben és este
és éjszaka
ott voltam
és sírhattál is volna
belém
minden hajlatomba
és nevethettél
minden hajszálamba
és sóhajthattál
mesélhettél
kérhettél
volna
akármit
akárhogyan
megtettem
odaadtam volna
de nem tudtam
kettőnk lenni
egymagam.
Tisza Kata
-
Eleven vagyok és tevékeny, s sok mindenhez értek, amivel elfoglalhatom magam; nem tudom, miért találnék kevesebb tennivalót negyven-ötvenéves koromban, mint huszonegy évesen? Mindazok a női foglalatosságok, amelyeket szemmel, kézzel vagy ésszel kell csinálni, éppúgy vagy legalábbis kevés különbséggel adva lesznek számomra akkor is, mint most. Ha kevesebbet rajzolok, majd többet olvasok; ha lemondok a zenéről, majd szőnyegszövésre adom a fejem. Ami pedig azt illeti, hogy lesz-e, akire érdeklődésemet és szeretetemet ráruházzam, ez csakugyan olyan kényes pont, amit el kell kerülnünk, ha nem megyünk férjhez; de nálam ebben sem lesz semmi hiba.
Jane Austen
-
Azt hittem, a színészet arról szól, hogy ülünk itt a körúton, elegánsan nyilatkozom, aztán megjelenik a fényképem az újságban, és elájulnak tőlem az emberek. Fogalmam sem volt, hogy ebben mennyi gyötrelem, délelőtti próba, szövegtanulás, szorongás és pokoli este van.
Gálvölgyi János
-
Mindannyiszor nemet mondtam, ha egy fiú érdeklődést mutatott irántam. Talán hiba volt, talán nem, de a tapasztalataim alapján a házasság sem leányálom. Így legalább nem kell vacsorát főznöm, ingeket mosnom, nem kell eltûrnöm, hogy egy férfi mondja meg, hogy mit tegyek.
-
A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.
Paulo Coelho
-
- Miért kell neked mindenből drámát csinálni? Voltak nők az életedben, ahogy vannak, és lesznek is.
- Nem. Csak nők voltak meg én, és az élet körülöttünk, amit néhanapján hasonlónak láttunk. Vagy egy darabig úgy csináltunk, hogy mûködjön az egész, csak tettettük, mert így szokás, aztán elszabadult a valóság, és kiütköztek a nemes cél érdekében eltitkolt nézetkülönbségek.
Gerlóczy Márton
-
Képzeljünk el egy regényt, amiben a hősnő befogad egy idegent, aki nem tud járni, beszélni, de egyedül még enni sem. Õ mégis első látásra beleszeret, eteti, öltözteti és mosdatja, hozzásegíti ahhoz, hogy fokozatosan a saját lábára álljon, rákölti jövedelmének legalább felét, betegségei idején ápolja, többet gondol rá, mint bármi egyébre. Aztán húsz év múlva közremûködik abban, hogy az illető találjon magának egy fiatal feleséget, és vele elkerüljön a háztól. Micsoda balek, igaz? Pedig minden anya ezt csinálja.
Alison Gopnik