Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Eleven vagyok és tevékeny, s sok mindenhez értek, amivel elfoglalhatom magam; nem tudom, miért találnék kevesebb tennivalót negyven-ötvenéves koromban, mint huszonegy évesen? Mindazok a női foglalatosságok, amelyeket szemmel, kézzel vagy ésszel kell csinálni, éppúgy vagy legalábbis kevés különbséggel adva lesznek számomra akkor is, mint most. Ha kevesebbet rajzolok, majd többet olvasok; ha lemondok a zenéről, majd szőnyegszövésre adom a fejem. Ami pedig azt illeti, hogy lesz-e, akire érdeklődésemet és szeretetemet ráruházzam, ez csakugyan olyan kényes pont, amit el kell kerülnünk, ha nem megyünk férjhez; de nálam ebben sem lesz semmi hiba.

Jane Austen
🏊 Úszás 👨 Férfiak
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. - Próbálom eldönteni, mi leszek, ha nagy leszek. Ami nem kellemes harmincévesen. - Nem számít, hány éves vagy, amikor rájössz. Az a fontos, hogy előbb gyere rá, mint hogy valaki megmondja, mi legyél, és aztán tévedjen. John Scalzi
  2. Nem hiszem, hogy korszerû akarok lenni. Önmagam akarok lenni. Nem biztos, hogy az jó, ha egy ötven éves nő, jaj, de mennyire "up to date". Jó, ne legyek hülye, tehát tudjam, melyik gombot kell megnyomni a számítógépen, a telefonon, vagy az aktuális kütyün, hogy a világ vérkeringéséből ne essek ki, de nem biztos, hogy ezt nekem kell diktálni. Ezt csinálják a fiatalok. Ez az ő terepük. Szulák Andrea
  3. Meglep, hogy az én koromban az igényt, hogy minél többet lássak, halljak, tapasztaljak, felfedezzek, képes vagyok túllépni, anélkül, hogy a felfedezést egy pillanatra is feladnám. Már nem kockáztatok előre nézni, gyakorlati helyek után nézelődni, dolgokat kutatni, amiktől a névjegykártyám vagy életrajzom fényesebben csilloghat. És pontosan ezért élvezem, ami ezzel együtt jár. Nem csak a napot élvezem, élvezem a reggelimet, a kávémat, koktéljaimat, boromat, délutánjaimat a szabadban, a napon sütkérezve, élvezem, ha esik, élvezem az esti napsütést és a vihart, élvezem, élvezem, élvezem. A túlzsúfolt naptáram üressé változott, és mind-mind a kiélvezett pillanataimmal töltöm meg.
  4. Tudod, mit kéne? Olyan huszonöt éves korig eljutni, és megállni abban az életkorban. Ott már minden oké, jönnek a csajok, nem vagy már taknyos, de még tata sem, senki sem szólhat rád, ha van pénzed, oda mész, ahová akarsz. Nem fáj semmid, nincs semmi bajod. De az a baj, hogy nem lehet megmaradni egyetlen életkorban sem. Valamiért ez az idő folyamatosan telik. Hartay Csaba
  5. A leghatározottabban az a véleményem, hogy az ember huszonegy éves kora felett hajnali négykor ne keljen ki az ágyból, sőt ébren se legyen. E korai óra komor gondolatokat szül. Huszonegy évesen az ember előtt még ott van az egész élet, bizakodva nézhet a jövőbe. De ha már harmincéves vagy, életed a jövő és a múlt fura keveréke, s csak akkor szabad belegondolni, mit tartogat a számodra, ha ragyog a nap, a világ pedig tele van melegséggel és optimizmussal. Pelham Grenville Wodehouse
  6. Elég gyakori, hogy a nőknek van egy tervük - "ekkor és ekkor meg fogok házasodni, ennyi idős koromban lesz gyerekem" -, és aztán megpróbálnak találni egy pasit, aki beleillik ebbe a képbe. Én nem szeretném erre alapozni az életemet. Julia Stiles
  7. Fiatalnak lenni nem olyan jó dolog. Az a bizonytalanság kora, nem csak anyagilag. Még nem tudom, ki vagyok, jó vagyok-e, elég szép, elég okos vagyok-e, elfogad-e anyám, apám, szerelmem, tanárom, főnököm. Ahogyan az ember idősödik, ezek azért eldőlnek. Némelyikre az a válasz, hogy nem, de még az is jobb, mint a bizonytalanság. Ezért gondolom, hogy amikor valaki a hatvanadik életévét elérte, és ezeket a kérdéseket nem tudta tisztázni, valamit elrontott. Vámos Miklós
  8. Hadd ne kelljen már szégyellni, hogy hány évesek vagyunk! És ezt a legkomolyabban mondom. Sőt, ha van bennünk egy viszonylagos, őszinte béke, akár büszkék is lehetnénk arra, ahogy ennyi idősen kinézünk. Viccesnek tartom, amikor valaki 1-2 évet letagad, és nem értem az okát. 48 vagy 51: nem teljesen mindegy?! Détár Enikő
  9. Egy asszony addig fiatal, amíg gondot okoz neki, hogy például... (...) Hogy például megtartson egy férfit, akit szeret. De ha egyszer csak észreveszi, hogy képes lemondani arról a férfiról, aki fontos neki, méghozzá tragédiázás nélkül lemondani, akkor bizony már öregszik az a nő... azt hiszem. Szilvási Lajos
  10. Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat