Ugrás a tartalomra
Megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség oly titokzatos, mint maga az élet. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival, s tudta, hogy ő maga is parányi részecskéje csak annak a kibogozhatatlan szövevénynek, melyet napsugárból, csillagporból és csodából szőttek.
Kapcsolódó idézetek
-
Bármily kitartóan szedte is szét ízeire a szépséget, hogy felfedezze azokat az elveket, amelyek széppé tesznek valamit, egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a szépség végül is titok, amelyet sem neki nem sikerült megfejtenie, sem azoknak, akik régebben próbálkoztak meg vele.
Jack London
-
A tanulatlan paraszt megfigyeli az elemeket maga körül, s megismerkedik gyakorlati hasznukkal. Ennél többet a legtanultabb bölcselő is alig tud. Ha sikerül is megfejtenie valamit a természet fátyolfedte arcáról, annak megannyi halhatatlan vonása továbbra is csoda és titok marad.
Mary Shelley
-
Megtanultam, hogy a szerelem legyőzi az időt és a fajok közti különbséget is; szépséges, tökéletes, megéri küzdeni érte, ugyanakkor törékeny és a szívedet is összetöri, néha pedig áldozatokat kíván. Hogy az ember olykor egyedül marad az egész világgal szemben, és nincsenek egyszerû megoldások. Hogy tudnod kell, mikor kapaszkodj bele valamibe... és mikor ereszd el. És még ha a szerelem vissza is tér, előfordulhat, hogy felfedezel valamit valaki másban, aki egész idő alatt jelen volt.
Julie Kagawa
-
A szépség és az azt megtestesítő alkotás vágya elválaszthatatlan az embertől, enélkül jószerivel nem sok örömet talál a földön. Az ember megkívánja, megtalálja és befogadja a szépséget minden feltétel nélkül, csak azért, mert szépség, és áhítattal leborul előtte, nem kérdezi, mire használható és mit lehet rajta vásárolni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Az élet olyan, mint egy virágfüzér: nem látod a fonalat, amely keresztülfut a virágokon, de attól még ott van, és összetartja őket. Ha a fonal nem lenne, a virágok széthullanának; egy virágkupac lenne, nem virágfüzér. És a létezés nem egy kupac, hanem egy gondosan kidolgozott minta.
Osho
-
- Megtanultam, ha egy nő szerelmes lesz, akkor elveszett. Az életben maradás záloga, hogy az ember nem bízhat senkiben, csak és kizárólag saját magában.
- Akkor azt is meg kellett tanulnod, hogy időnként a szerelem egészen váratlanul toppan az ember életébe.
Nora Roberts
-
A szépség megérint. Nem arra inspirál, hogy megfeledkezz magadról, épp ellenkezőleg. (...) Összeköt a mindenséggel, elgondolkodtat, hogy milyen csodálatos is együtt létezni az emelkedett dolgokkal. Mint például egy napfelkelte, a tiszta kék ég, egy különleges üvegdarab. És hirtelen (...), hirtelen mintha megvilágosodnál, hogy a világban sokkal több van, mint te magad, a terveid, a lényeged.
-
Megtanultam (...) harcolni a betegséggel, rávezetett, hogy nem katasztrófa, hanem egy lehetőség a sorstól a belső fejlődésre. Az életet felfoghatjuk rémesnek is meg gyönyörûnek is. A látásmódunkon múlik, hogy melyiket választjuk.
-
Megtanultam, milyen finom hangszer az emberi test, és hogy meg kell adnunk neki a kellő tiszteletet. Megtanultam azt is, hogy tudni kell határokat szabni. Aki már megtapasztalta az élet sötét oldalát, sokkal jobban tudja értékelni a jót.
Kjell Magne Bondevik
-
A világban (...) számtalan szépség van, amiket magamba gyûjthetek, s eggyé válva szépítik az életet. De hiába minden szépség, ha a legfontosabb hiányzik belőle. Mert akkor ízetlen, használhatatlan, élvezhetetlen az egész. Ha te hiányzol belőle.
Csitáry-Hock Tamás