Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megtettük, mert megtehettük, és ha így történt, akkor így is kellett történnie, ha pedig így kellett történnie, akkor egyikünk sem tehet arról, hogy megtettük.

Danyi Zoltán
😪 Fáradtság 🪞 Önértékelés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Tettem, amit tettem, mert ha nem tettem volna, akkor is meg kellett volna tenni, és mellesleg nem tenni sokkal rosszabb, mint tenni, de rosszul, ahogy egyébként nem akartam tenni.
  2. Aminek meg kell történnie, meg fog történni, bárhogy erőlködünk is, hogy elkerüljük. Aminek nem kell megtörténnie, nem fog megtörténni, bárhogy erőlködünk is, hogy elérjük. Ramana Maharshi
  3. Akkor mondhatjuk, hogy hibáztunk, ha hibázunk, és nem tesszük jóvá. Ha hibát követtél el, ne szégyelld jóvátenni! Elias Canetti
  4. Ha nem tehetjük, amit akarunk, akkor azt kell akarnunk, amit tehetünk.
  5. Ami volt, elmúlt. Nem tudunk változtatni rajta. Ha tehetünk valamit, hogy helyrehozzuk a dolgokat, akkor tegyük meg most azonnal. Ha nincs mit tenni, akkor fogadjuk el, és tanuljunk belőle, vagy tépelődjünk és morfondírozzunk még tovább saját magunkon, ahelyett, hogy azzal a személlyel foglalkoznánk, aki miatt bûntudatot érzünk. Ezek a lehetőségeink. Ugye, tudjuk, melyiket kell választanunk?
  6. A kimondott szavakat nem lehet visszavonni, a tetteket nem lehet meg nem történtté tenni. Bocsánatot kérhetünk a hibákért, de nem törölhetjük el az elkövetett bûn következményeit. Gary Chapman
  7. Muszáj mindig annak történnie, amire az előzmények alapján számítunk? Nem történhetne egyszer, véletlenül, valami más? De hát nem történik. Rakovszky Zsuzsa
  8. Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod - hatalmadban nem áll - meg nem történtté tenni, bárhogy ûzz. A volt-ból sose lesz nem volt, csak az nincs, mi nem létezett; szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd. Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni, szerelemgyötört? Faggasd csak, ha mered, lelked, s figyelj, suttogva mit felel? Igenis rám tekintettél, befogadtál szívedbe, s ez megtörténve marad most már, ameddig a világ világ. Lakatos István (költő)
  9. Ha az ember azt mondja: - én erről nem tehetek - mert én ilyen vagyok -, elveszett. (...) Mert a tehetetlenség beismerésével olyan erőket szabadított fel magában, amelyeket nem tud többé legyőzni soha. Bozzay Margit
  10. Nem magunk választjuk a sorsunkat, de teljesítenünk kell a kötelességünket. Legyen kis dolog vagy nagy, meg kell tennünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat