Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megvallom, szerény véleményem szerint egyáltalában nem dicséretes dolog mindent elbeszélni, még ha személytelen formában tesszük is. De mivel a gondolat dermedt és béna, amíg a beszélő igazi kapcsolatot nem talál hallgatóival, megbocsátható, ha azt képzeli, hogy egy megértő, együttérző, ha nem is egészen bizalmas jó barát figyel a szavára. Így fölenged az ösztönös tartózkodás, az ember elmond egyet-mást arról, ami körülötte, és arról is, ami benne van, anélkül, hogy legbensőbb énjéről letépné a fátylat. Ilyen értelemben és ilyen határok között, azt hiszem, jogos az önéletrajz is, és nem sértjük vele sem a magunk, sem az olvasó érzéseit.

Nathaniel Hawthorne
💔 Kapcsolat vége 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A terjedelem számomra erkölcsi kérdés is: egyetlen szóval sem többet a legszükségesebbnél. Hasonlóképpen állok a publikált mûvek számát illetően. Az író, ha ad magára, nem ír meg akármit. Ezért nem hiszem, hogy valami nagyon fontosat elmulasztottam volna. Lehet, mint életmûvet ezt az utókor majd kevesli, de nekem ez idáig pont ennyi volt halaszthatatlanul fontos. Néhány könnyen feledhető könyvvel most semmiképp nem jobban, legföljebb kényelmetlenül érezném magam. Bodor Ádám
  2. A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkünkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele. Jókai Anna
  3. Azt állítom, hogy fontos az érzelmek kimondása. Vajon erre nem lehet ráfázni? Dehogynem lehet, ha valaki nem az adott helyzetben és adott pillanatban mondja ki. Ebben a világban, sajnos, nagyon sokszor nem lehet őszintén kommunikálni, nem lehet őszintén elmondani, hogy egy adott helyzetben mit érzek, mit gondolok. Ha valaki ennek ellenére mégis megteszi, vagyis a nem megfelelő helyzetben és pillanatban őszinte, akkor nagyon sokszor hülyének fogják nézni és kihasználják. A külvilágban tehát nagyon sokszor nem lehet a pozitív emberi értékek szerinti funkcionálni. Nem lehet. Csernus Imre
  4. Figyelmeztettek már, hogy nem jó mindent magamba fojtani, de ha szabadjára engedem az indulataimat, utána mehetek mindenkihez bocsánatot kérni. Talán az a legegészségesebb, ha a fülemen engedem ki azt, aminek ki kell jönnie. Audrey Hepburn
  5. Senkit nem kell terhelni személyes részletekkel. Miért? Mert neki is pont annyi személyes gondja, élménye, vágya, csalódása van, mint mindenkinek. Ebben nem különbözünk. De hogy ki mire jut az élményeivel, mit szûr le belőle, az már érdekes lehet. A szûrlet lehet inspiráló, elgondolkodtató vagy akár szórakoztató is. Laár András
  6. Minden gondolatot nem kell kimondanod, az őszinteségnek is van határa. Nem kell föltétlenül hazudozni, lehet éppen hallgatni. Nádas Péter
  7. Rendkívüli értékeket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat. Ez a kinyilatkoztatásszerû megjegyzés bizonyára furcsának tetszik. Meg kell-e engednem magamnak? Úgy vélem, igen. A másoktól hallott megjegyzések zömét inkább értékeljük vagy megítéljük, mintsem megértjük. Amikor valaki egy érzelmet, hozzászólást vagy védekezést fejt ki, szinte azonnal úgy reagálunk, hogy igaz, butaság, képtelenség, érthetetlen, inkorrekt, kellemetlen. Nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy precízen megértsük, mit is jelent a másik számára az a kijelentés. Carl Rogers
  8. Szerintem az embernek nem kell meghalnia ahhoz, hogy őszintén tudjanak róla beszélni, sőt jó lenne, ha már életünkben tudnának rólunk őszintén beszélni, és nem attól félni, hogy vajon mit fog gondolni a másik. Kovács András Péter
  9. Ha szenvedély nélkül s tárgyilagosan írunk, sokat meg lehet mondani. De ha megütköznek is, ha nem tetszik is az igaz szó, ám azért hallgatni nem szabad. Horváth Mihály
  10. A dolgok leírásával járó fegyelem az első lépés a célkitûzés megvalósítására. Beszélgetések során az ember mindenféle homályos megfogalmazással és badarsággal élhet, gyakran észre sem veszi. De ha leírjuk gondolatainkat, valami arra kényszerít bennünket, hogy belemenjünk a részletekbe. Ily módon nehezebb becsapni önmagunkat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat