Ugrás a tartalomra
Melyik férj ne gondolkodna el olykor, hogy mi mindent kezdhetne a szabadságával, ha a felesége egyszer csak eltûnne? És vajon hány családfő számolja türelmetlenül a napokat az ünnepekig, amikor az asszony végre elutazik a gyerekekkel egy hétre a rokonokhoz? Aztán ha véletlenül bekövetkezik egy tragédia, és valamelyikük tényleg elveszíti a feleségét, legtöbbjük még arra is képtelen lesz, hogy erőt vegyen magán és legalább megpróbáljon kirúgni a hámból. Ekkor jön ugyanis a felismerés, hogy mit is jelentett a háttér, amit elveszítettek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életünk nagy része arról szól, hogy társat keresünk, valaki mással együtt találjuk meg a boldogságot. Ha ez a kapcsolat eltûnik, kirepülnek a gyerekek, meghal a házastárs, akkor ott találhat minket a hirtelen helyzet, hogy egyedül vagyunk, és fogalmunk sincs, hogy kell egyedül lenni.
Buda László
-
Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.
-
- Miért csinálják? Miért áldozzák fel az emberek az életüket?
- Ha valaki eltávozik, annak vége. A múltja, a jelenne, sőt még a jövője is eltûnik. Bevetésen a halál, dicsőn vagy dicstelenül, de mindig túl gyorsan érkezik. Nem válogat. Ám még a halálukon levőknek is vannak álmaik. Abban viszont mind megegyeznek, hogy vannak számukra fontos dolgok: szülők, gyermekek, barátok, szerelmek. Azok, akik pótolhatatlanok. Megbíznak egymásban és segítenek. Azok, akikkel születésünk pillanatában találkozunk, és a halálunkig mellettük élünk. Végül ezek a láthatatlan fonalak az idő múlásával erősebbé válnak a legerősebb kötélnél. Nehéz elmagyarázni. Mindannyian a kör részei vagyunk. A kör pedig a mi családunk.
-
A házasság kiváló alkalmat nyújt az unatkozásra. Ha egy egész életre egyetlen feleséghez van láncolva az ember, nem könnyen szabadul meg tőle. A szeretőjét legalább lecserélheti, ha túlságosan ráunt.
-
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
Paulo Coelho
-
Mindenki jön-megy, futkos, táncol, szót sem ejtve a halálról. De mikor ez eléje toppan, hogy hirtelen és készületlenül elragadja őt magát, asszonyát, gyermekét, barátját, bezzeg tépi a haját s jajveszékel, dühöngő fájdalom és kétségbeesés lesz úrrá a lelkén! Ki látott már ekkora összeomlást, zûrzavart és felfordulást? Korábban kell a halállal számolni.
Michel de Montaigne
-
Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét. Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltûnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány.
Jodi Lynn Picoult
-
Az élet fájó helyzeteiben - mikor hiányzik valami - nagyon nehéz karácsonyi hangulatba kerülni. És sokkal fájdalmasabb is. Ilyenkor az ember mindent elkövet, hogy ne észlelje, közeledik az ünnep. Ilyenkor a hétköznapiságba menekülsz, nem veszed fel az ünnepi köntösöd, nem veszel tudomást róla, az ünnep akkor is ünnep, ha nem akarsz részt venni benne.
-
Mint sok más embert, engem is megszáll a rémület, ha arra gondolok, hogy ismét egyedül maradhatok. Rettenetes dolgokat mûvelek: vagy borzasztóan ragaszkodom valakihez, akivel éppen együtt vagyok, vagy annyiszor kínálok számára kilépési lehetőséget, hogy végül azt hiszi, hogy szabadulni akarok tőle. Egyébként az illető így is, úgy is, előbb-utóbb elhagy. Ezért untig elég, ha akkor élem át az elválás fájdalmát, amikor az bekövetkezik és nem kell lélegzetvisszafojtva lesnem, mikor távozik majd valójában az illető.
-
Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyûlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltûnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel.
John Irving