Mennyien rabolták szét az életedet úgy, hogy közben észre sem vetted, mit vesztesz; mennyit vitt el belőle a hiábavaló fájdalom, az oktalan örvendezés, a kapzsi vágy, a negédes fecsegés; mily csekély rész maradt neked a tiedből? Felfogod már, hogy időnap előtt halsz meg?

Kapcsolódó idézetek

1. Csak egyetlenegyszer futhatsz neki az előtted álló napnak. Huszonnégy órával gazdálkodhatsz, nem többel és nem kevesebbel. Szinte észre sem veszed, már el is repült és örökre elveszítetted. Igyekszel majd, hogy a lehető legtöbbet hozd ki belőle? Biztatod-e majd magad, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsd, amire képes vagy? Mi mindennel töltöd meg a mai napot, mielőtt kicsúszik a kezeid közül és alámerül a múlt hullámaiba? Ha holnap megkérdik, mit csináltál ma, tényleg beéred egy lemondó "semmivel"? Ryan Holiday
2. Néha úgy gondolom, hogy piszkosul-rohadtul igazságtalan az élet. Aztán meg rájövök, hogy nem. Egyszerûen csak azt adja, aminek épp jönnie kell. Amire megértünk. Sem többet, sem kevesebbet. Ugyanis lerakhatja eléd álmaid vágyát is, ha még nem jött el az ideje, ha még nem ért meg arra, hogy robbanjon, semmi sem fog történni, maximum pillanatok alatt tönkrevágod azt, amire olyannyira vágytál. Oravecz Nóra
3. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltûnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt... Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve... Marcus Aurelius
4. Mi egyéb a mai ember élete, mint önmagának szertelen tékozlása? Ezt a percet eladod a következőért - azt mindjárt, maradéktalanul tovább adod: a rákövetkezőt kapod cserébe (már kettőt adtál egyért!). És végül, valamennyit odaadtad az utolsóért, mely kezeid közt az ismeretlenbe vész el.
5. Az élet túl rövid, és túl hirtelen ér véget. Ha ma nem használod ki azt, ami van, holnap lehet, hogy elszakítják tőled.
6. Az ébren töltött ideje nagy részében kábultan fekszik. (...) A harcot feladta, és vele együtt az élni akarást is. Mindig azt hittem, hogy a halál úgy jön el, mint egy éjszakai besurranó tolvaj, aki ellopja, ami a legértékesebb. Úgy hittem, hogy az ember a halált a legvégső pillanatig tagadja, az utolsó leheletéig küzd. De nem. (...) Már elfogadta a halált.
7. Adj számot életedről! Mondd, mennyit rabolt el idejéből a hiteleződ, mennyit a barátnőd, mennyit a királyod, mennyit a kliensed, mennyit a feleségeddel való veszekedés, mennyit rabszolgáid fegyelmezése, mennyit a hivatali lótás-futás a városban? Ezekhez add hozzá a betegségeket, melyeket csőstül okoztunk neked, s add hozzá azt, ami haszontalanul múlt el! Láthatod: kevesebb éves vagy, mint amennyi az éveid száma. Lucius Annaeus Seneca
8. - Már minden nekünk jutó boldogságot elhasználtunk? Nem félsz attól, hogy ennyi jutott csak nekünk, ami most van? Mintha egy bizonyos mennyiségû boldogságot kellene beosztanom az egész életemre, én meg már elhasználtam mindet. Szerinted lehet ez? - Istenem, remélem, hogy nem.
9. Átérezte az idejekorán elpusztult élet szomorúságát, a test nyomorúságát, amelyet értéktelen vacakként hajítottak ki; átérezte a saját halálát, amely egy nap be fog következni.
10. Még mindig örülsz és lelkendezel, mert egy pillanatra kisütött életed fölött a nap, meleg áram járja át idegeidet, mosolyok szállanak feléd, emberi szavak vigasztalnak?... Még mindig nem tudod, hogy holnapra mindez törmelék lesz és kacat, mert az élet pontos mozdulatokkal vissza is veszi mindazt, amit ad, összetöri, amit felépít, eltapossa, amit odalök ajándéknak? Márai Sándor