Mért kínzol, mért nem hagysz el? Szemed mért kérlel még, Hogyha búcsúznod kell?

Kapcsolódó idézetek

1. Hányszor fogadtad meg, hogy őt már nem... már nem engeded el. Mert már annyi fájdalmas emlék kísér. Vagy csak egy. De az is sok. A fájdalomból az is nagyon-nagyon sok. És megfogadod, hogy őt nem, nem engeded el. Mert tudod, hogy ő sem akar menni. Mégis megy. Mert kell. Mert muszáj mennie. Nem akarod elengedni, mégis újra megteszed. Elengeded. Õt is. Mert valami erre kényszerít. Valami. Amit úgy hívnak: Szeretet... Ezért engeded el. Mert szereted. Igen, néha engedni kell. Van ilyen... Csitáry-Hock Tamás
2. Nem adom fel, nem, amíg látsz, Életben tart, hogy valahol vársz. Hiába kérlek, többé ne engedj el, Tudod, hogy mennem kell.
3. Szoríts magadhoz még, most mennem kell, minden könnycseppem kér, hogy engedj el. Ez a pillanat üldöz, s fogva tart, ez végtelen harc. Csak egy pillanat kell, hogy érezzem, csak egy érintés még, hát fogd a kezem. Kérlek, töröld le most a könnyeidet, szeress, míg lehet.
4. Az eszem azt súgja, mit súgja, őrjöngve követeli: - Menekülj, mert pórul jársz megint! De a szívem! A szívem, az hajthatatlan.
5. Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben. József Attila
6. Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg csak élnem kell, sose lesz másképp: ugyanaz a fájdalom ugyanaz az érzés, az a búcsúszó, amivel elmész. Cserháti Zsuzsa
7. Még meg sem köszöntem neked (...). Köszönöm, hogy megadtál nekem mindent, amire vágytam, szerelmet, ami felemészt, és szenvedélyt, kalandot. Nincs semmi más, amit úgy akarnék, mint hogy ez örökké tartson. De nem lehet. Most láthatlak utoljára, búcsút kell vennünk, szeretlek, de el kell engedjelek.
8. Könnyeket küldesz majd értem a kék égre, s én magányos, mennyei imákkal koldulok örök bebocsáttatásodért. Addig bekötözött szemmel élünk, hogy csak egymást lássuk, azt az utolsó földi búcsút, ameddig a soha eltart. Tedd a szíved a szívemre, érintsd a könnyed a könnyemhez, most még itt vagyunk.
9. Szemedben könnyek, haragszol rám, hogy el kell menjek, nem az én hibám. Kell, hogy várj, várj is meg, ne félj, újra visszajövök, de addig írj, gyakran írj, így szerezz egy kis örömöt nekem! Máté Péter
10. Milyen jogon vettek rám követ, és köptök szemembe? Azt mondjátok: "ne menj el", és mégsem álltok ki mellettem.