Mi, emberek, először felfedeztük, hogyan másolhatunk le gépekkel természetes folyamatokat, és szelet, villámlást meg lovakat helyettesítő munkagépeket készítettünk magunknak. Aztán fokozatosan rájöttünk, hogy gép az a test is, amelyben élünk. Az idegsejtek felfedezésével pedig halványulni kezdett a határ test és elme között. Olyan gépek következtek, amelyek nemcsak izomerőben, de gondolkodásban is felülmúlnak minket. Saját magunk megismerésével párhuzamosan talán egyre elavultabbak leszünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az embernek meg kellene értenie, hogy saját maga is egy általános feladatmegoldó gép, és ez a funkciója az emberi evolúció sok millió éve alatt csiszolódott ki, általa értük el az emberi társadalom és technológia minden eredményét. Az emberi intelligencia nem egyetlen testbe, egyetlen programba lett belegyömöszölve, hanem nagy közösségek, nemzetek, társadalmak hordozzák, és természete folytán szinte minden feladat megoldására képes. Ha kiválasztjuk egy-egy tulajdonságunkat, például az ember testi erejét, állkapcsának zúzóképességét, izmainak teljesítményét, azt látjuk, hogy számtalan olyan állat él a Földön, amelynek ezen tulajdonságai sokkal jobbak, és mégsem vette át az "uralmat" felettünk. Az ember ereje a közösségeiben, a milliárd részre osztott, kíváncsi, érdeklődő, kreatív elméjében rejlik, amely állandóan ontja magából az ötleteket; a kommunikáció során ezek az ötletek rekombinálódnak, szelektálódnak, és gyorsvasút, háromdimenziós tévé, tenyérnyi, mindent tudó mobil lesz belőlük. Csányi Vilmos
2. Ha azt hisszük, hogy a gép lealacsonyítja az embert, azért hisszük, mert talán nincs elég távlatunk az olyan gyors átalakulások megítéléséhez, amilyeneken átmentünk. Mi a gép kétszáz éves története az ember kétezer éves történelméhez képest! Voltaképpen még be sem rendezkedtünk ebben a villamosított tájban, ebben az új házban, mely még föl sem épült egészen. Rohanvást változott meg körülöttünk minden: az emberi kapcsolatok, munkalehetőségek, a szokások. Sőt: lélektanunk is alapjában megrázkódott. A távozás, távollét, távolság, visszatérés fogalma, ha a szavak nem is változtak, nem födi többé a régi tartalmat. Hogy a mai világot megragadjuk, a tegnapi világ számára készült nyelvet használjuk. S úgy tûnik: a múlt élete jobban megfelel természetünknek, csak azért, mert jobban megfelel nyelvünknek. Antoine de Saint-Exupéry
3. Az emberi test nagyobb, mint amilyennek látszik. A tudományban és a technológiában történt haladás megmutatta, hogy testünk tulajdonképpen önmagában egy világegyetem. Mindnyájan durván száztrillió sejtből állunk, és mindegyik sejtben durván ugyanannyi atom található. Az nagyon sok különálló komponens. Csak az agyunkban százmilliárd agysejt van, plusz-mínusz pár milliárd. Többnyire mégsem érezzük a fizikai énünk szinte végtelen természetét. Úgy egyszerûsítjük a dolgot, hogy nagyobb blokkokban gondolunk magunkra. Kar, láb, lábfej, kéz, törzs, fej. Hús, csont. Matt Haig
4. A gép csak eszköz, amely avval, hogy a számítások és értékelések terhének egy részét leveszi az emberek válláról, elősegíti a gyorsabb előrehaladást. Az emberi agy feladata ugyanaz marad, ami eddig is volt: egyre újabb és újabb adatokat gyûjt az elemzéshez, és újabb és újabb elgondolásokat tesz próbára. Isaac Asimov
5. Testünk/elménk mindent megörökít, amit az életben átélünk. Mintha összetett feldolgozási rendszerekkel, a lényünk mélyére beágyazott merevlemezzel rendelkező számítógépek lennénk: testünk és elménk magában foglalja egyéni észleléseink minden részletét, beleértve családunk szabálykönyvét is. Néhányan mindennap képesek megváltoztatni testük/elméjük számítógépét, az új adatok beérkezésével és az elavult információk felülírásával, mások azonban ritkán változtatnak, újra meg újra a régi történeteket játszva... Amikor családod észleléseit rögzíted, tested/elméd számítógépében, rendszered elkezdi átszûrni élményeidet a tárolt észleléseken. Ha a negatív szûrők miatt úgy döntesz, hogy értéktelen vagy esetleg nem vagy elég jó, az elindít egy ismétlési ciklust, és minden helyzetet egy szennyezett lencsén keresztül látsz - kizárva a valóságról szóló más, esetleg egyidejûleg létező véleményeket.
6. Az emberi test végtelenül intelligens, bölcs és komplex rendszer, és amíg életben vagyunk, át van itatva tudatossággal, lélekkel, amitől a test él. A kommunikáció a test és a lakója között drámai módon eltûnt például az orvoslásból, és olyan módon vált lélektelenné, érthetetlenné, és megmagyarázhatatlanná egy csomó betegség, hogy ebből a szempontból kollektív analfabétákká kezdtünk válni. Buda László
7. Az emberi lény, a lélek és a test, a szellem és az anyag együttmûködve dolgoznak együtt. A test olyan, mint a számítógép hardver része, és a szellemi energia, a lélek, egy parányi fény-chip, amiben minden felvételre kerül: amiben a lélek teljes programja benne van. Amikor a csendben befelé figyelünk ebben a fény-chipben, ami valójában egy fénypont, egy energiapont, emlékezni tudunk, és képesek vagyunk újra felfedezni a dolgokat.
8. A gőzgép, a villamosság és a robbanómotor révén az ember már korábban megszabadult a nehéz testi munkától. Izmainak satnya erejét a gépek lóerőivel sokszorozta meg, nem kényszerült rá többé a kimerítő testi erőfeszítésre. A számítógépek azonban még ennél is nagyobb szolgálatot tettek neki: megkönnyítették számára a fárasztó és idegemésztő szellemi munkát. Végül még a gondolkodás alól is felmentették. Olof Johannesson
9. Az elme olyan rendszer, amely látszatokat állít elő tulajdonosa számára. A dolgok például ezüstnek látszanak, vagy kis ablakúnak, vagy repülni látszanak, annak eredményeként, ahogyan az elme az élményeket létrehozza. Ha pedig az elme képes elérni, hogy "megtapasztaljunk" egy repülőgépet, miért ne tudná megteremteni önmaga élményét, ami ahhoz a gondolathoz vezet bennünket, hogy az elme okozza önnön cselekedeteit. Az elme megteremti ezt a folytonos illúziót; valójában nem tudja, mi okozza önnön tetteit. Bármilyen tapasztalati akarat zakatol is a gépházban, a gondolat és a tett közötti tényleges viszony talán teljesen felderíthetetlen a gép vezetője (az elme) számára.
10. Meglehet, ma már nem borzongunk bele, ha a tudomány nyüzsgő vírusok és baktériumok képét festi elénk, amelyek tudattalanul hajtják végre felforgató tervüket - utálatos, kicsi, gonoszkodó automaták. De tévedés lenne belenyugodnunk abba a gondolatba, hogy ezek idegen betolakodók, vagyis nem olyanok, mint azok a sokkal értelmesebb szövetek, amelyekből mi állunk. Mi pontosan ugyanolyan automatákból állunk, mint amilyenek megtámadnak bennünket - nem különbözteti meg külön glória az emberi antitesteket azoktól az antigénektől, amelyekkel harcolnak; a mi antitestjeink egyszerûen csak ahhoz a klubhoz tartoznak, ami mi vagyunk, vagyis értünk harcolnak. Daniel Dennett