Mi van akkor, ha tényleg nem kerülhetjük el a sorsunkat? Mi van akkor, ha csak áltatjuk magunkat, hogy meg tudunk változni? Talán valami ilyesmire akart anyám is utalni, amikor azzal piszkált, hogy okosabbnak kell lennem, ha talpon akarok maradni a világban? Nem azt akarta-e, hogy megértsem, úgy kell leélni az életünk, hogy közben újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat - anélkül, hogy tanulnánk belőlük -, vagy ami még rosszabb, észre sem vesszük őket?

Kapcsolódó idézetek

1. Néha, amikor mi nem teszünk meg mindent azért, hogy pozitív irányba változzon az életünk, mert nem vesszük észre, hogy ugyanabban a mókuskerékben forgunk körbe-körbe, akkor a sors összeállít egy olyan helyzetet, ahol nincs más választásunk, mint egy következő szintre lépni, és ez sokszor fájdalmas tapasztalatokkal jár. Steiner Kristóf
2. Rossz helyzetekbe belekerülünk. Az élet próbál minket formálni fájdalmak árán. A fájdalom elkerülhetetlen, ezt sajnos meg kell értenünk. De ha tudjuk, hogy ez értünk történik, (...) nem az a kérdés, hogy miért történik velem, hanem hogy mit kell ebből tanulnom. Dobó Kata
3. Végig azt hittem, hogy a világ tettekkel megváltoztatható azzal, ha cselekszünk, ha küzdünk valamiért, de már nem tudom, hogy tényleg így van-e. Mi van, ha már azzal megváltoztatjuk, hogy jelen vagyunk? Ha kitartunk, mindegy hányszor mondják, hogy nem tartozunk ide? Ha hûek maradunk önmagunkhoz, bár próbálnak megszégyeníteni? Ha hiszünk magunkban, bár azt mondják, nagyon különbözünk? Ha mind belekapaszkodunk ebbe, ha egyikünk se hajlandó beállni a sorba, ha mind elég ideig álljuk a sarat, akkor talán a világ kénytelen lesz megváltozni.
4. Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
5. Ha az életben elindulunk egy irányba, hajlamosak vagyunk végigmenni rajta, akár előnyünkre válik, akár a kárunkra. Csak az a baj, hogy ha az utóbbi a helyzet, akkor is tovább megyünk. Nem azért, mert félünk a változástól, hanem mert addigra már annyira belesüppedtünk a megszokott kerékvágásba, hogy észre sem vesszük a többi lehetőséget. Leonard Mlodinow
6. Vagyunk valamilyenek, annak megfelelően, ahogy neveltek, amik ránk ragadtak, illetve amiket eltanultunk másoktól. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy nem jól csináljuk, és a boldogabb élet érdekében elengedhetetlen a fejlődés és a változás. Kollár Betti
7. Az élet néha olyan krónikát ír a létezésünk történetébe, amit magunk sem értünk meg teljességgel. Van, amit nem tudunk befolyásolni. Olyan utakra terel bennünket, amiken ha akarunk, ha nem, végig kell mennünk. Senki sem tudja, hogy jobbra vagy éppen rosszabbra fordul a sorsunk, de igyekeznünk kell emberként megállni a helyünket, bármilyen nehezek is a körülmények.
8. Azt mondják, a döntéseink határoznak meg minket, de mi történik olyankor, mikor rajtunk kívül állók alakítják a sorsunkat és kicsúszik a kezünkből az irányítás? Amikor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy rá vagyunk utalva másokra, barátokra, családtagokra vagy éppen olyan embertársainkra, akiktől nem szívesen kérünk segítséget, akik korábban éppen tőlünk függtek. Egy pillanat alatt fordulhat a kocka. Félre tudjuk tenni büszkeségünket, képesek vagyunk segítséget kérni másoktól? Nem elég, ha tudunk adni abból, amiből nekünk jutott, sok esetben az elfogadást mindig tanulni kell, de ha valaki önszántából segítséget ajánl, nem érdemes azt visszautasítani, hiszen egymásért vagyunk, a szeretteinkért, és néha az is előfordul, hogy éppen az a valaki ment meg, akitől a legkevésbé várnánk.
9. Megváltozhat egy ember? Kibújhat-e a bőréből? Vagy személyisége és sorsa menthetetlenül kijelölt számára egy utat? Vagy épp ellenkezőleg? Életünk folytonos tanulás és újrakezdés, mikor is szabad akarattal választhatunk jó és rossz között? De ad-e mindig az élet új esélyt, s csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e élnünk vele? S ha van bûn, és ha van bûnhődés, jár-e mindenkinek a bûnök bocsánata is?
10. Azon nem tudunk változtatni, ami elé állít minket a sors, legyen az egy betegség, egy új vállalati helyzet vagy éppen egy pandémia. A hozzáállásunkon tudunk változtatni, vagyis egy ilyen helyzetben röhögök azon, hogy milyen kiszolgáltatott vagyok, nem pedig káromkodok, és főleg nem csinálok belőle stresszvetélkedőt magamnak, mert attól nem lesz semmi jobb. Geszti Péter