Ugrás a tartalomra
Midőn fiatalok vagyunk, azt véljük, hogy az életpályánkra fontos és nagy következményû események és személyek síp- és dobszókísérettel lépnek fel. Öregségünkben visszapillantva azonban azt látjuk, hogy valamennyien teljes csöndben a hátsó ajtón, szinte észrevétlenül osonnak be.
Kapcsolódó idézetek
-
Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz.
Richard Russo
-
Mikor fiatalok voltunk, tudtuk, hogy mindaz, amiért az öregek "komolyan" élnek és halnak, ósdi szellemû, és rettentően unalmas, hogy nincs olyan erény és nincs olyan bûn, amely emberi kalandosság dolgában vetekedhetne egy elliptikus integrállal vagy egy repülőgéppel. Mikor fiatalok voltunk, tudtuk, hogy ami valóban megtörténik, az teljesen lényegtelen ahhoz képest, ami megtörténhetne, hogy az emberiség egész haladása abban rejlik, ami nem történik meg.
Robert Musil
-
A fiatal generáció, amely kopogtat az ajtón (...) olyan szorgosan kopogtat, hogy közben észre sem veszi: az ajtó nyitva van!
Agatha Christie
-
Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékmûveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.
Leo Buscaglia
-
Gyermekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett, hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán.
Pilinszky János
-
Mindennek, ami az életünk része, minden embernek, minden kapcsolatnak, mindennek oka van. És ha nagyon figyelsz, akkor kristálytisztán tudod, hogy mi a következő lépés. Olyan, mint egy kirakós, és minden a helyén van. Ahogy idősödünk, mindig előrébb lépünk, és végül azzá válunk, amivé válnunk kell.
Beyoncé Knowles
-
Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.
Laurell Kaye Hamilton
-
A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet.
J. D. Barker
-
Az élet nagy pillanatai észrevehetetlenül közelítenek, s csak akkor vesszük észre, ha elmúltak már.
Eötvös József
-
Az élet olyan, mintha egy ház egyre kisebb és kisebb részébe lennénk bezárva: öregedésünk során lassan bezárulnak előttünk az ajtók, amelyek olyan helyiségekbe nyílnak, amelyeket szívesen felfedeznénk még.
Venki Ramakrishnan