Ugrás a tartalomra
Midőn látjuk, hogy egy kis nyomás az agyra eszméletünktől foszt meg, midőn minden huszonnégy órában alkalmunk van tapasztalni, hogy egy egészséges álom karjai közt - mikor is életszerveink mûködése nem is szûnik meg, csak lassú tevékenységre kényszerül, - több óra hosszant merőben elhagy öntudatunk: remélhetjük-e józan észszel, hogy ama nagyobb álomban, melyben a költő szerint "az a kis patak, a mely a szivet hajtja," végképen elapad, hullámaiból a gondolat szerve, az agyvelő idegszálai többé nem táplálkozhatnak - remélhetjük-e, mondom, hogy öntudatunk nem hagy el, hogy lelkünk szellemi mûködését folytatni fogja?!
Kapcsolódó idézetek
-
Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyûgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak.
Alexandre Dumas
-
Ha egész testünk olyan egészséges, mint a makk és csak egyetlen csekély ponton sebes és fájó, akkor öntudatunkat nem az egész testünk egészségének érzete tölti el, hanem figyelmünk teljesen és szüntelen a sebes hely sajgására irányul, és ezzel megszûnik az életérzés kellemessége. Éppen így, ha minden dolgunk kívánságunk szerint folyik egynek a kivételével, amely talán nem is valami jelentős, akkor szünetlenül ez fog a fejünkben motoszkálni, nem pedig azok a lényegesebb dolgok, melyek kívánságunk szerint folynak.
Arthur Schopenhauer
-
Mikép, mint egyik tojás a máshoz, ép oly hasonló viszony van az agyvelő és szellemi tevékenység közt, együtt születnek, együtt fejlődnek, és együtt hanyatlanak vissza; ha elzárom az agyhoz vezető vércsatornát, megszûnik az öntudat, gondolat, szóval minden szellemi mûködés, ha megeresztem, mint egy varázsütésre újra előáll, miből józan észszel ugy kell következtetnem, mint az izomnál: hogy t. i. agyvelő és szellemi mûködés elválhatlanul együvé tartoznak, ez utóbbi functiója az elsőnek. A ki tehát az öntudatot, érzést, szóval a szellemi tevékenységet egy külön az agyvelőbe plántált állománynak tulajdonítja, az épen oly joggal és logicával vehet fel az izomban, májban, és vesékben stb. egyegy külön önálló szellemet; épen oly joggal beszélhet egy izomszellem, májszellem, veseszellemről stb.
Mentovich Ferenc
-
Egyesek azt mondják, hogy alváskor az ember szelleme kiszabadul a testéből, és bolyong a világban, mindenfelé; mások azt állítják, hogy alváskor az ember visszaemlékezik különböző eseményekre; megint mások az álmot jóslatnak tartják, ami csak később fog megtörténni. Van aztán olyan elképzelés, hogy az álom tulajdonképpen az ébrenlét folytatása - én is így hiszem -, amikor a gondolatok, emlékek összekeverednek az alvó fejében. Így lesz aztán a szárnyasegérből és a macskából: szárnyas macska, az emberből és a lóból: lófejû ember vagy emberfejû ló, a kis vízi kígyóból pedig fatörzsnyi óriáskígyó.
-
Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (...) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (...) Az ember a testével érez, nem a lelkével.
Virginia Woolf
-
Az emberek úgy beszélnek az álomról, mintha az az éjszaka és az alvás jelensége volna. Pedig jobban kellene tudniuk. Minden eredmény, melyet felmutatunk, önkecsegtetésünkből származik, és minden önkecsegtetés az álmokban ébred föl. Az álmodozás a munka enyhítése, a bor, mely a cselekvésben fenntart bennünket.
Lewis Wallace
-
Van abban valami, hogy az alvás édestestvére a halálnak. Mily könnyen hányattunk ébrenlétből álomba! Mily könnyelmûen búcsúzunk fénytől és öntudattól!
Michel de Montaigne
-
Az agyad szüntelenül dolgozik, és csak rajtad áll, hogy ezt összevissza teszi-e, vagy pedig az általad kijelölt célok mentén. Ha nem regulázod meg a gondolataidat és a képzeletedet, nem is fogod a lehető legjobban érezni magad.
Richard Bandler
-
Felismerjük a boldogságot? Vagy csak várunk rá, amíg rákot nem kapunk, és rájövünk, hogy a jó évek elmúltak? Mert van egy érzés, ami néha elönti az agyunkat: az érzés, hogy az élet lassan kicsúszik a kezünkből, hogy a jövő mögöttünk van, és mindig mögöttünk is volt.
-
A hagyomány, a szokások és a megszokás roppant terhe, amely agyunk legnagyobb részét uralja, könyörtelenül maga alá temeti a legcsodálatosabb és legújítóbb gondolatokat, amelyek a szabadon maradt részben mindennek ellenére születnek.
José Saramago