Ugrás a tartalomra
Mielőtt elköltöztünk Fabrianóból, lementünk a folyóhoz. Õsz volt, és hamar sötétedett. Az én ötletem volt az egész. Csak meg akartam érinteni a vizet, és elbúcsúzni, és megköszönni neki, hogy általa talán egy picivel jobb ember lettem.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg távol voltam az otthonomtól, azt hittem, ha látom a folyót, bármelyik folyót, az egy szép napon hazavisz majd. Időről időre azonban eltûnt a szemem elől, vagy sötétségbe burkolózott. Most végre hazavisz a folyó, de még mindig elrejtőzik előlem, az álmaim pedig szertefoszlottak.
-
Elmondani valamit, ami szép volt, ami elmúlt s amit eltettünk magunknak későbbre, a hosszú őszre, melegítő tavasznak, világító emlékezésnek.
Bozzay Margit
-
Megtörtént az elkerülhetetlen, az eső lecsendesedett, és ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot.
-
Úgy tervezem,
hogy ez búcsúzás volt.
Fodor Ákos
-
Gyûlöltem, mert nekem megadatott, míg ő a hideg földbe kényszerült. Gyûlöltem, mert élveztem, ahogy a forró víz átmelengeti fáradt testemet. Gyûlöltem az életet, amikor ő már halott volt.
-
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
Paulo Coelho
-
Könyörülj rajtam, változtass sós cseppé,
hadd száradjak fel szépen, finoman
azon a búcsúlevélen, egy hullámos kis dudort
hagyjak csak magam után.
-
Minden megtisztult bennem, a világ mosolyogni kezdett, és minden rossz olyan volt szememben, mint a pókháló, melyet a kéz könnyedén szétszakít. A te kedvedért akartam jó lenni. (...) Igen, így volt, midőn hozzám jöttél, de most, hogy elhagysz, minden elsötétül körülöttem, szívem olyan, mint a sivatag magányos hollója.
Mika Waltari
-
Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.
-
Szerettem a nyári záport. Ahogy elmosta a port és felfrissítette a levegőt. Gyakran azt képzeltem, megszabadítja a bûntől a világot. De mivel az emberek újra és újra vétkeznek, így sokat kellene esnie az esőnek.