Miért kellene azt gondolni, hogy az élet mozdulatlan állandóság? Ki mondta, ki ígérte azt, hogy a földi élet örökérvényû fénykép? És ha senki, akkor miért hisszük azt róla? És miért döbbenünk meg a változáson? És miért nem állunk elébe, miért nem állunk bele?

Kapcsolódó idézetek

1. Sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandónak tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet, folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk "visszatartani a hajnalt", a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.
2. A földi életnek különös sajátsága, hogy az ember néhanapján úgy érzi magát, mintha örökké, örökké, de mindörökké élhetne. Az embert néha olyankor fogja el ez az érzés, ha nagyon korán kél és megy ki a szabadba, még hajnalhasadása előtt, abban a finom szürkületben és megáll egyedül a mezőn s föltekintve az égre, figyeli, hogy a halavány égbolt miként változik meg, miként pirosodik át, míg a kelet bámulatos átalakulásától csodálkozva kiált fel s a szíve dobogása is megáll az előtt a fönséges látvány előtt, amint nagy méltósággal fölbukkan a nap, amint fölbukkan minden istenadott reggelen már annyi ezeresztendő óta. S olyankor is így érezzük magunkat, amikor napnyugtakor megállunk egy csöndes erdőben, amelynek lombjai között átszûrődik a verőfény titokzatos aranycsillogása és lassan, nagyon lassan suttog valamit, amit megérteni nem lehet, bármiként is szeretnők. S néha akkor is örökkévalónak érezzük az életet, ha az éjszaka véghetetlen csöndjében föltekintünk a mélységes kék égbolt sok millió csillagai közé. S halhatatlannak érzi magát az ember akkor is, ha távoli zene hangjaira figyel, vagy ha nagyon mélyen belenéz valakinek a szemébe. Frances Hodgson Burnett
3. Az életben egyvalami állandó, a változás. Az emberiség is a folyamatos metamorfózis állapotában van. Amikor végre kényelmesen úszunk a tengeren, kikerülünk a szárazföldre. Amint hozzászokunk a mászáshoz, két lábra állunk. Ösztönösen ellenállunk a változásnak. Féljük, ezért kitalálunk egy olyan szót, mint az evolúció, remélvén, hogy a pirulát úgy könnyebb lenyelni. A változást nem érdekli, hogy az ember üdvözli vagy utálja. A változás közömbös, megállíthatatlan és nem lehet kizárni az életünkből.
4. Az élet állandó változás. Ha nem változunk, lemaradunk. Mi egy nap még igaz, való, hirtelen többé nem az, nem valós. Adódhat úgy, hogy ezt el kell fogadnunk.
5. Az állandóság olyasvalami, amelyre mi emberek vágyunk, de soha nem érjük el. Ha közel jutunk hozzá - mert elveszítjük az idő érzékelését, akár egy euforikus vagy tragikus találkozás következtében, meditáció vagy kémiai szerek hatására, esetleg valamilyen magasztos vallási vagy mûvészeti élmény eredményeként - az az élet legmeghatározóbb élményeit nyújthatja. Brian Greene
6. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
7. Képtelen voltam elfogadni az elmúlást. Mindig is lázadtam ellene. Értetlenül álltam az emberek halandósága előtt. Miért teremtett minket az Isten, ha egy óvatlan pillanatban elragad bennünket a földről? Hogy tudnánk halálfélelemben teljes életet élni?
8. A földi lét önmagában lenyûgöző élmény, ha mégoly természetesnek fogadjuk is el, aligha tudunk betelni a csodával. Talán ezért igyekszünk újra és újra megörökíteni a megélt mozzanatokat, megállítani a pillanatokat.
9. Azt tartják, hogy az ember változhatatlan; annak születtünk, akivé válunk, és az élet pusztán csak feltárja mindazt, ami megvolt már bennünk, csak rejtetten.
10. El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz? Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul. A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!