Ugrás a tartalomra
Ha a természet maga szóra fakadna,
És e szavakkal korholgatná bármelyikünket:
"Oh, te halandó, mért kell annyira elkeseredned
S gyászba borulnod? Mért siratod jajgatva halálod?
Mert ha örömben telt számodra el eddig az élet,
S nem folyt el minden java, mint a repedt fazekakba
Töltött víz, és nem forrott torkodra az íze,
Mért nem mint megelégült vendég lépsz ki belőle.
És fogadod csöndes lélekkel, balga, a békét?
Vagy, ha mit élveztél, elmúlt és vesztire fordult,
Bús sorodat mért vágyol nyújtani, tán hogy
Mégegyszer rosszul járj, s végképp semmire menj ki?
Nem jobb-é megválni az élettől s a bajoktól?"
Kapcsolódó idézetek
-
Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne.
Anatole France
-
Amikor (...) még itt volt közöttünk, örült, ha a nevetésed hallotta, és tudta, hogy örülsz az élet kellemes oldalainak. (...) Most, hogy eltávozott, bizonyosan azt szeretné, ha ez továbbra is így lenne. Nem zárkózhatunk el a természet gyógyító ereje elől. De megértem az érzéseidet. Ezen valamennyien átesünk. Gyûlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk.
Lucy Maud Montgomery
-
Miért panaszkodunk a természetre? Az jóindulatúan viselkedett: az élet, ha hozzáértően használjuk, hosszú. Csakhogy egyikünk a kielégíthetetlen kapzsiság rabja, másikunk a felesleges fáradalmak közepette buzgólkodó serénységé; egyikünk bortól van elázva, másikunk a tétlenségtől zsibbadt; egyikünket a mindig mások ítéletétől függő becsvágy menti ki, másikunkat az adásvevés heves vágya hajszolja körbe a nyereség reményével az egész földön, az összes tengeren; némelyeket, akik mindig mások veszedelmén munkálkodnak, vagy a maguké miatt aggódnak, a katonáskodás utáni vágy gyötör.
Lucius Annaeus Seneca
-
Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.
Marcus Aurelius
-
Az emberekkel azért nem tudunk bánni, mert túlságosan sokat töprengünk azon, milyen benyomást teszünk rájuk, vagy hogyan kellene reagálnunk erre-arra. A természet viszont mindig rendelkezésre áll, hogy szelíd derengésével, lengedezésével, csobogásával, zsongásával magába fogadjon bennünket.
-
Meghalni, megsemmisülni, elveszteni mindazt, ami nekünk kedves volt, elveszteni az életet, elveszteni a napsugárt, a kék eget, a gyönyörû természetet, milliónyi virágával, zöld erdeivel, égbetörő szikláival, havas csúcsaival, bájos tavaival, csörgedező patakjaival, hatalmas folyóival s a végtelen nagy hullámzó tengerrel, ez a halál.
Jász Géza
-
Bármibe fogsz, egyszer vége szakad. Minden vízfolyás egyszer végéhez ér, minden tûz egyszer kialszik, minden edény egyszer eltörik, kő szétporlad, halandó meghal. Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után.
Csingiz Ajtmatov
-
Meghalni nem nagy dolog, ha a halált olyan egyszerûnek látjuk, mint amilyen. Az élet egy csomó fizikai és kémiai törvény harmonikus mûködése. A halál az, mikor ezek a törvények megszûnnek mûködni. Az emberek ebbe már igazán belenyugodhatnának. Az öregségbe, (...) már sokkal nehezebb beletörődni. A kopásba, a fakulásba, a töredezésbe, a gyengülésbe, a csúnyulásba, a megrogyásba, az elhomályosodásba, az elnehezedésbe: a megöregedés folyton romló állapotába nehéz megnyugodni. A természet érzi is, hogy figyelmünket el kell vonnia ettől a bénító szomorúságtól s egy bizonyos korban frissen támasztja fel a régi emlékeket, a gyermekkor, az ifjúság s a férfiévek szép napjait.
Kemény Simon
-
Hát lehet valaki boldogtalan? Ó, hát mit számít a bajom, a bánatom akkor, ha tudok boldog lenni?! Tudja, én nem értem, hogyan mehet el valaki egy fa mellett, ha nem lesz boldog, hogy látja. Hogyan beszélhet egy emberrel, ha nem lesz boldog, hogy szereti! Ó, csak én nem tudom kifejezni... és hány meg hány olyan gyönyörû dolog van a világon, amelyeket még a legelveszettebb ember is gyönyörûnek talál?! Nézze meg a kisgyermeket, nézze meg Isten szép hajnalát, nézze meg a fûszálat, hogyan nő, nézzen annak a szemébe, aki ránéz önre és szereti önt...
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
A boldogtalanság természetellenes állapot. Van, de még mennyire van, nem is ritkán, hogy örömtelen és sivár az életed, de csak azért, mert ilyenkor nem hallod önmagadat, aki azt súgja: "Nincs semmi baj!"
Müller Péter