Miért van a szavaknak olyan feszítő erejük, mint a fizikai vágynak, miért van, hogy ha egy kislány valamikor azt olvasta, hogy "a borszínû tenger alszik", hiába látta azóta a vikingek zöld óceánját, hiába úszott a hajója a Tirrén-tengeren vagy a Finn-öbölben, azt érzi, belehal, ha nem látja meg, milyen az a borszínû tenger?

Kapcsolódó idézetek

1. Mindig eszembe jut Hamlet könyörgése Horatióhoz, miszerint "több dolgok vannak földön és égen, (...) mintsem bölcselmetek álmodni képes". Ezt az idézetet gyakran a természetfeletti jelenségek létezésére való utalásként értelmezik. Szerintem inkább arra szólít fel, hogy értsük meg jobban a természetet. Azok az érzékletek, amelyek számunkra paranormálisnak tûnnek, csak azért hatnak így, mert mi magunk korlátozottak vagyunk, ráadásul borzasztó keveset tudunk a saját korlátainkról. A filozófusok régóta sajnálkoznak az aranyhal láttán, aki az akváriumban úszkálva mit sem sejt arról, mi van az üvegfalakon túl, de azt elfelejtik, hogy az érzékeink körénk is egyfajta áthatolhatatlan üvegburát vonnak.
2. Elolvastam pár könyvet, láttam néhány filmet, képet, szobrot. De egyik sem tudta megmondani nekem, mitől tökéletes a tenger. Vagy azt, hogy honnan fakadnak indulataink; egyáltalán minek jövünk a világra, s ha már itt vagyunk és úgy-ahogy agyoncsapjuk az időt, mivégre kell elmenni végül? Ott vannak a nagy írók. Álomgyönyörûen írnak, borzongsz a szépségtől, de elfogy az utolsó betû is, leteszed a könyvet, és még mélyebb benned a hiány, ha több is a tiszta élmény. Vavyan Fable
3. Szomorúak vagyunk tizenhat éves korunk szomorúságával, szerelmeink megtört vonala grafikonszerûen előttünk van, óvatosan örülünk a holnapoknak, nagyon távoli medvék bőrére iszunk, és tíz kilométer körzetben meghallunk minden zajt. (...) Nyár van, és intenzíven érzem, hogy tél lesz, fehér ruhás karácsony, amikor a tea különösen ízlik. Szeretnék korallszigetek zöld lagúnáiban hajózni... Mindent szeretnék, és vágyódásommal mindenben részes vagyok. Ezek a napok, amikor valaki meg szokott halni. Szerb Antal
4. Az óceánt akarta látni, mert azt remélte, a hullámok ugyanúgy lecsiszolják az elméjéről az idegesség, a feszült nyugtalanság nyomait, ahogy simára koptatják a legkeményebb, legfurcsább alakú sziklákat; azt remélte, hogy a víz kimossa a szívéből a fájdalom szúró szilánkjait. A tengertől azonban üzenetet kapott, a hullámok azt súgták neki, hogy az élet nem egyéb értelmetlen mechanizmusok ismétlődésénél, amelyeket hideg-rideg, könyörtelen erők mozgatnak. A víz látványa - ahelyett, hogy nyugalmat és békét költöztetett volna belé - reménytelenséget csöpögtetett a lelkébe. Dean Ray Koontz
5. A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyûlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt. Christopher Paolini
6. - Néha annyira vágyunk valamire, hogy bemegyünk érte egy befagyott tó közepére. - Ott a legvékonyabb a jég. - De ezt te nem látod. Mindenki más igen, csak te nem. Zúzunk a srácokkal, valaki azt mondja nekem: "a befagyott tavadon vagy". Megállok, és gondolkodni kezdek, mert ő lát valamit, amit én nem. Figyelmeztet engem, hogy bármit is csinálok, abba kell hagynom. - Azt hiszem hátrébb kell lépnem egyet. (...) Majdnem elszúrtam mindent, és azt sem tudom, miért. - Pont most mondtam: ő a maga befagyott tava.
7. Az emberek soha nem elégedettek semmivel. Ha kevés van, sok kell. Ha sok van, még több kell. Ha még több van, szeretnének kevéssel boldogok lenni, de ezért nem képesek erőfeszítéseket tenni. Tényleg nem értik, milyen egyszerû a boldogság? Mit akart az a lány, aki farmerban és fehér pólóban rohant valahová? Mi lehetett olyan sürgős, ami nem engedte, hogy gyönyörködjön a szép napsütésben, a kék tengerben, a babakocsikban ülő gyerekekben, a tengerparti pálmafákban? Paulo Coelho
8. Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandón a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, s nem látjuk, ami a lábunk előtt hever. Messzi tengerek hívása miatt gyötrődünk, s nem érezzük a hazai víz ízét. Kalandozó és buta vágyak partjaira vágyunk, s megfulladunk, ha végül partra vet az élet. Néha azonban váratlanul megmutatja magát a múlt. S ha van bátorságunk szembenézni a tárgyakkal, s mindazokkal az emlékekkel, amiket azok felidéznek, a hatalmába kerít valami nagy-nagy nosztalgia, összeszorul a szívünk, mert az ifjúság van azokban a tárgyakban, a helyrehozhatatlan hiba, a helytelenül végiggondolt gondolat. Nagy István Attila
9. Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól? Mért fáradnak el a rohanók? Mért rág szú-módra szét a tenger Karcsú, viharra teremtett hajót? József Attila
10. Nézed a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent. A mindent. Újra. Mint már annyiszor. Lenyûgöz, elvarázsol, magával repít. Nézed, nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...) Kirajzolódik egy arc, egy álomarc. Õ. És te csak állsz, és nem találod a szavakat ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket: gyönyörû, bámulatos, lenyûgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak az álomarcot látod. Hanem az álomszívet is. Csitáry-Hock Tamás