Míg az élet próbára nem teszi az embert, képtelenség becsületes választ adni arra a kiemelkedően fontos kérdésre: önző avagy önzetlen volnál. Pláne mivel egyes helyzetekben lehetsz ez, más szituációkban meg az. Ám e bizonytalanság ellenére okvetlenül dédelgetünk bizonyos én-képet témánkkal kapcsolatban.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha úgy érezzük, énünk az, ami a tükörből visszanéz ránk: ha nem tûnünk kimondottan vonzónak, akkor érdemtelenebbnek, értéktelenebbnek képzeljük magunkat. Lehet, hogy azok vagyunk, amit megeszünk; amit tegnap a naplónkba írtunk; vagy az, amit a tegnapi viselkedésünk elárul rólunk. Inkább vagyunk az önéletrajzunk, vagy inkább a képek a fotóalbumban? Mindegyik és egyik sem. Minél többet gondolkozunk, annál bonyolultabbnak tûnik énünk meghatározása.
2. Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
3. Van olyan ember, aki csak magával foglalkozik, anélkül, hogy önző lenne. (...) Lehet, hogy kedves, önzetlen, sőt figyelmes. De az ilyenfélék sohasem tudják igazán, hogy mit csinálnak. És épp ezért sohasem tudhatják, milyen következményekkel járhat, amit csinálnak. Agatha Christie
4. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
5. Én önző vagyok, türelmetlen, és egy kicsit bizonytalan. Hibázok, irányíthatatlan vagyok és időnként nehezen kezelhető. De ha nem tudod kezelni ezeket a rossz dolgokat, akkor biztos, mint a pokol, hogy nem érdemled meg a legjobbakat sem. Marilyn Monroe
6. Elég gyakran konfrontálódok, veszekszem, és ezért egyáltalán nem könnyû kapcsolatban élni velem. A legkedvesebb ember vagyok a világon, drágáim, de nagyon nehéz együtt élni velem. Nem hiszem, hogy bárki el tudna viselni, és időnként túl nagy elánnal is próbálkozom elérni az ellenkezőjét. Bizonyos értelemben önző vagyok, mindent a magam szabályai szerint akarok játszani, de ki nem? Nagyon tudok szeretni, nagyon sokat tudok adni. Sokat kérek, de cserébe sokat adok. Freddie Mercury
7. Alapjában véve jó ember vagyok, vagy nem vagyok elég jó? Eleve bennem van a jóság, vagy az olyasvalami, aminek eléréséért keményen meg kell küzdenem? (...) Ha komoly probléma merül fel, összeomlok, vagy nekiveselkedem, hogy megoldjam? Szenvedő típus vagyok, szeretetre méltó vagy másokon élősködő? A válaszok, amelyeket ezekre a kérdésekre adunk, formálják, alakítják a térképet, amelyet lelki "zsebeinkben" magunkkal hordunk. Belőlük alkotunk képet arról, hogyan mûködik a világ, milyenek az emberek, kik vagyunk, mit fogunk és mit nem fogunk megkapni életünk során. Daniel Gottlieb
8. Az önmagunk iránti nagylelkûséggel nincs problémánk. Noha mások erkölcsi felelősségét túlhangsúlyozzuk, önmagunkkal szemben jóval elnézőbbek vagyunk. Hajlunk arra, hogy magunkról a legjobbat feltételezzük, és magatartásunkért a külső körülményeket, másokat vagy szépséghibáinkat okoljuk.
9. Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre. Jane Austen
10. Nyilvánvaló, hogy a szereplésünkkel lezajlott történetekről szóló vallomásaink akkor is hamisak, ha kegyetlenül törekszünk az őszinteségre. Hamis a kép önmagunkról... Mert önmagunkkal szemben nem lehetünk tárgyilagos fölényben... Mentegetjük magunkat elnézően és ostorozzuk magunkat bûnhődésre vágyva, de nem tudjuk önmagunkat igazán, szívből és rosszindulat nélkül kinevetni. Bodor Pál