Ugrás a tartalomra
Miközben a Biblia szerint Isten annak idején a semmiből teremtette a világot és pusztán a szavai erejével kettéválasztotta a tengert, manapság a leglátványosabb megnyilvánulása, hogy ragacsos zsemléket szentek képmására alakít és homályosan definiált meleg érzéseket kelt a templomokba járó hívők szívében.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten semmiből teremtette a világot, de meg is látszik rajta.
Paul Valéry
-
A biblia csudálatos következetességgel éppen a földi igazságok ellenkezőjét hirdeti: hiszen nem isten teremtette az embert saját képére és hasonlatosságára, hanem az ember alkotta istent saját hasonlatosságára. Hiszen nem a test halandó és a lélek halhatatlan, hanem éppen fordítva, a lélek mulandó és a test (vagyis az anyag) örökkévaló!
Bartók Béla
-
Nincs nagyobb dolog annál, mint a semmiből teremteni valamit. (...) Ezt teszi az Isten vagy egy anya. Nincs részegítőbb élmény, mint valamit megalkotni a semmiből! Alkotni valamit magadból!
Rainbow Rowell
-
Isten világa úgy van megteremtve, hogy a legtöbb dolog magában hordozza a következményét, vagy más szemszögből nézve a jutalmát, illetve büntetését. Így például azok a gesztusok és jó cselekedetek, amelyeket nem valamilyen hátsó szándékból teszünk, megbecsülést és végső soron szeretetet gerjesztenek, míg a bûn, bármilyen díszben érkezik is, bizalmatlanságot és távolságtartást szül.
-
Megkapjuk a természet gyümölcseit anélkül, hogy meg kellene terveznünk, sőt, anélkül, hogy meg kellene értenünk, hogyan is jönnek létre. El tudod képzelni a csodálatot, a hálát, melyet távoli őseink éreztek, amikor eltöprengtek ezen a ki nem érdemelt gondoskodáson, amit ingyen kaptak a világegyetemtől? Nem csoda, hogy az ősi vallásos gondolkodók azt mondták, Isten teremtette a világot, és azt, hogy Isten adta nekünk a világot. Az első a szerénység kifejezése, a második a háláé. Szomorú, hogy idővel a teológusok kiforgatták ezt a felismerést, hogy azt értsék alatta: "Isten nekünk adta ezt a világot, hogy kihasználjuk, irányítsuk, uralkodjunk felette."
Charles Eisenstein
-
Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a Világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik.
Stephen Hawking
-
A Biblia szavai, melyek szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem azt jelentik, hogy az Isten egy ember a mennyországban, hanem azt, hogy az ember Isten a földön.
Lucian Blaga
-
A Biblia azt hirdeti, hogy az ember a teremtés és az utolsó ítélet között áll. Az e kinyilatkoztatásba vetett hit már csaknem 2000 éve a világ vigasza. A tudomány azt hirdeti, hogy az ember a majom és az atombomba között áll. Az ebbe a kinyilatkoztatásba vetett hit nem más, mint korunk kétségbeesése.
-
Az egyház szerint az isten a saját képmására teremtette az embert, amire a józan ész azt válaszolja, hogy ezzel az állítással az egyház saját magát és istent is szörnyen beszennyezi. Mert eszerint úgy fest, hogy az isten olyan buta, mint Éva, aki a kígyóra hallgatott, és olyan széllelbélelt, mint Ádám, akit "az orránál fogva vezetett" az asszony; olyan gonosz, mint Káin, aki irigységből megöli a nálánál tisztességesebb fivérét, Ábelt; fehér; mint az európaiak, fekete, mint az arabok, vad, mint a vad népek, és felvilágosult, mint a civilizált világ; hasa telitömve büdös ganéjjal, mint minden emberé és állaté; fel van ruházva olyan eszközökkel, apparátussal, ami gyereket képes csinálni és elősegíti a házastársi örömöket; (más helyen meg azt mondja a "szentírás", hogy isten test nélkül való, és nem egy helyben van); zsarnoki természetû, mint a fáraók meg Néró, és jóságos, akár Franklin, Robert Owen s mások; ügyefogyott, mint egy fazekas...
Dasa Drndic
-
Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyûjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Albert Einstein