Ugrás a tartalomra
Mindannyian felelősek vagyunk másokért. Figyelmesnek kell lennünk hozzájuk, ami azt jelenti, hogy a saját szükségleteink mellett az ő szükségleteiket is figyelembe kell vennünk. Igyekeznünk kell mindent megtenni, hogy ne bosszantsuk őket indokolatlanul, ne álljunk az útjukba, ne zavarjuk meg önző módon a békéjüket. A sikeres együttélés érdekében minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ne nyomasszunk másokat testileg-lelkileg. Mindent meg kell tennünk, hogy ne borítsuk fel közös csónakunkat, és zavartalanul folyjon a mindennapi élet. Amikor reggelente kilépek a házamból, a többi emberbe helyezem a bizalmamat: annak a függvénye vagyok, hogy vigyáznak-e rám, és mindent megteszek, hogy cserébe én is vigyázzak rájuk. Mi lehetne ennél reményteljesebb?
Kapcsolódó idézetek
-
Meg kell tennünk azt, amivel jobbá tehetjük az életünket, ezzel tartozunk magunknak. De vigyáznunk kell arra, hogy ne törjünk össze másokat az oda vezető úton.
Elif Safak
-
Mindenkinek megvan a saját nyomasztó terhe, hibái, senki sem lehet meg mások segítsége nélkül. Ezért is kell segítenünk egymást vigasztalással, tanáccsal és kölcsönös figyelmeztetéssel.
Lev Tolsztoj
-
Mások boldogságáért nem mi vagyunk a felelősek. Az életben a mi feladatunk az, hogy hûek legyünk önmagunkhoz, minél több tapasztalatra tegyünk szert, és úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának.
Andrew Matthews
-
Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért. Mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy megkerüljük a problémákat, és elmeneküljünk a nehézségek elől. (...) Ha a Lélekből élsz, nem fogsz elmenekülni személyes problémáid és környezeted konfliktusai elől, hanem kézbe veszed azokat.
Anselm Grün
-
Minden ember számára mindennapi feladat, hogy harmóniát teremtsen maga körül, hogy rendet tartson a dolgaiban és önmagában. A széthúzás, szétesés számtalan jelével találkozik mindenki mindennap. Ugyanakkor észre kellene venni a néha csak pillanatokra megvalósuló békét, örömöt, barátságot, összhangot. Nyugodtabbak lehetnénk mindannyian, ha jobban meg tudnánk becsülni egymást, akik részei vagyunk ugyanannak a világnak.
Korzenszky Richárd
-
A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem mûködnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.
Robin Sharma
-
Az ember maga alkotja meg útját. Az én dolgom, hogy megtegyem a mindenkori következő lépést. Az én dolgom, hogy tanuljak szeretni, megbocsátani, és ne ítéljek. Fogadjam el a világot olyannak, amilyen, higgyek a mosolyban, a vigaszban, az odafordulásban, a segítségnyújtásban. Higgyek önmagamban és egy jobb világban.
-
A felelősség nem csak azért fontos, hogy az ember óvatossá váljon, amikor cselekszik. A felelősség azért is fontos, hogyha valami mégis rosszul menne, akkor mindenki tudja, hogy csak saját magát okolhatja.
Teller Ede
-
Törekedjünk arra, hogy másokkal és önmagunkkal is szeretettel bánjunk. Vegyük egymást és önmagunkat is komolyan. Figyeljünk oda a másikra. Ne bántsuk egymást. Ennél fontosabb, szerintem, nincs.
Feldmár András
-
Mindenkire, minden lényre a világon rábíztak valamit vagy valakit. A világ a mi örökségünk, mindenki felel valamiért. (...) Lehet, hogy elég, ha mindenki arra gondol, mi is bízatott rá ebben az életben. Mit kell megőriznie, kire kell vigyáznia, mi a dolga kerek e világon.
Schäffer Erzsébet