Ugrás a tartalomra
Minden bûvésztrükk három részből, más szóval mozzanatból áll. Az első rész neve: ígéret. A bûvész mutat egy közönséges tárgyat, egy pakli kártyát, egy madarat, esetleg egy embert. Megmutatja a tárgyat, talán kéri, hogy vizsgálják meg, győződjenek meg róla, hogy valódi, egyszerû, hétköznapi tárgy, de persze többnyire nem az. A második részt úgy hívják: fordulat. A bûvész fogja a közönséges tárgyat, és valami rendkívülit tesz vele. Keressük a titkot, de nem találjuk. De nem is vagyunk igazán kíváncsiak rá, mert nem a valóságot akarjuk, hanem az illúziót. De még nem tapsolunk, mert az nem elég, ha valami eltûnik. Elő is kell kerülnie. Ezért minden bûvésztrükknek van egy harmadik mozzanata is, a legnehezebb. Úgy hívják: jutalom.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs rossz trükk, csak rosszul előadott trükk van. A legegyszerûbb bûvészdobozból kivett trükköt is elő lehet úgy adni, mint egy csodát, ha elég jó vagy.
Hajnóczy Soma
-
A többségünk nem tudja, hogyan csinálják a bûvészek a mutatványaikat. Gyakran el is képesztenek. Nem értem, hogyan húznak elő nyulakat a kalapjukból, vagy fûrészelnek el úgy egy ládát, hogy a benne lévő hölgynek a haja szála sem görbül. De mindannyian tudjuk, hogy van rá tökéletesen ésszerû magyarázat, amit a bûvész el is mondhatna, ha éppen úgy hozná a kedve, de tökéletesen érthetően, esze ágában sincs. Akkor hát miért gondoljuk igazi csodának, ha egy pontosan ugyanilyen jellegû trükkre a "parajelenség" címkét ragasztja egy televíziós társaság?
Richard Dawkins
-
A bûvészet mûvészet, és két meghatározó jellemvonással rendelkezik. Megvalósíthatatlannak és lenyûgözőnek kell lennie. Megvalósíthatatlannak, mert különben nem bûvészet. És lenyûgözőnek, mert különben nem mûvészet.
Juan Tamariz
-
A bûvészet sokat változott a kalapból kihúzott nyuszik és a félbevágott nők kora óta. Mégis, a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mennyi szakértelmet, kreativitást és kemény munkát igényel, mert a bûvészet a mûvészetet elleplező mûvészetről szól.
-
A balszerencse mindig ahhoz érkezik, aki várja. A trükk az, hogy a szerencsétlenségek szüneteiben az ember megtalálja, aminek örülhet.
Christopher Paolini
-
Az élet olyan, mint egy pókerjátszma. Vagy én osztok, vagy nekem osztanak. Tehetség és szerencse kell hozzá. Az ember tartja a tétet, emel és blöfföl. Mindig lehet tanulni a partnerektől. Előfordul, hogy egyetlen párral nyerünk, de az is, hogy fullal vesztünk. Bármi történjék is, addig jó, amíg mozgásban van a pakli.
Roger von Oech
-
Verseny. Különböző embereknek mást és mást jelent. Legyen az baráti versengés vagy élet-halál harc - a végeredmény ugyanaz. Mindig lesznek győztesek, és mindig lesznek vesztesek. A trükk persze az, hogy tudjuk, melyik csatát vívjuk meg. Ugyanis minden győzelemnek ára van.
-
Nyereménynek mondjuk, pedig ajándék. Hiszen nem mi találjuk el a számokat. Kitöltjük a szelvényt, a többi odafent dől el. Mindannyian arra várunk, hogy a legnagyobb játékos eltalálja a számainkat.
Száraz Miklós György
-
Azt gondolod, a bûbáj valami természetfeletti dolog, pedig csak egy trükk. Egy ősi trükk. Nem győzi le a természetet. Együttmûködik vele.
-
Minden alkalommal, amikor egy bûvész kitalál egy trükköt, ahhoz fel kell találnia a kellékeket is. Ez olyan, mintha a zongorista minden zongoraszonátához fel kéne találja újra a zongorát.
Hajnóczy Soma