Ugrás a tartalomra
Minden érzelem, amely a testre koncentrál, a többiek kirekesztését célozza, ennélfogva vagy negatív, vagy önmegtagadó. Első lépésként őszintén és gyengéden tegyük föl önmagunknak a kérdést: milyen a testünk ahhoz képest, amennyi befektetésbe került a fenntartása; miként ékesítettük, hogyan becsültük meg, hogyan használtuk, és vajon jutottunk-e elég elismeréshez, hálához, befolyáshoz, pénzhez vagy népszerûséghez azért, amit a testünk cselekedett. Ugyanis minél magasabbra értékeljük a testet, minél inkább azonosulunk vele, annál kevesebbre becsüljük lényegünket, a szeretetet.
Kapcsolódó idézetek
-
A testtartás nem csupán az érzelem kifejeződése, hanem maga az érzelem. Szóval kétirányú folyamat. Ha megváltoztatjuk az érzelmeinket, megváltozik a testtartásunk, ha megváltoztatjuk a testtartásunk, az érzelmeink is megváltoznak.
-
Mások szeretete felé önmagad értékelése az első lépés.
Simon András
-
Szeretned kell a tested. A legtöbben nem szeretik. A legtöbben utálják a testüket. (...) Még ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy kellene, akkor is szeretned kell a tested. Mert ez minden, amit kaptál, amibe kapaszkodhatsz. Ez mindened.
-
Arra vágyunk, hogy az emberek megértsenek, és azért szeressenek, mert megértenek. Ez pedig nem lehetséges addig, amíg csupán a testet látják belőlünk. Önmagunkban és másokban is a mélyről jövő, aranyszínû ragyogást akarjuk tudatosítani, nem csupán a csillogó felszínt, a látszatot. E törekvésünk kimenetele pedig egyedül attól függ, hogy mi magunk mivel azonosulunk. Hogy mentálisan és érzelmileg mit helyezünk előtérbe, mert a többiek ahhoz fognak viszonyulni. Vagy gyengédséget, örömöt, kedvességet, nyíltságot és békét árasztunk magunkból, vagy elrejtőzünk egy pusztán anyagi azonosító mögé. A kettő együtt nem megy, hiszen az egyik a szeretet, a másik a félelem.
-
Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
-
Aki elhanyagolja a saját testével való kapcsolatot, és lemond az önmagával folytatott szeretetteli, együttérző kommunikáció lehetőségéről, idővel egy merev, rideg, önkritikus belső világban találhatja magát, ahol nem jó érzés időzni, ahonnan menekülni kell. A lelkünk mélyéről fakadó igazság elhalkul, míg a test üzenete - hiába egyre hangosabb - zavaros és érthetetlen marad. Pedig jó tudni, hogy ha eltévedünk saját lelkünk útvesztőiben, a testünk ott van, mint végső iránytû, mely hûségesen tükrözi rólunk mindazt, amit a tudatunk elől igyekszünk elrejteni.
Buda László
-
Mind megadjuk magunkat a testünknek így vagy úgy. Kérdezze csak meg a túlsúlyos embereket, vagy egy függőt - nem számít, hogy egészségtelen vagy helytelen, akkor is megtesszük.
-
Önmagunk szeretete nem azt jelenti, hogy az egész világnak kérkednünk kellene. Sokkal inkább nyugodt magabiztosságra, humorral fûszerezett önbecsülésre és belső stabilitásra van szükség. Az önbecsülés egyensúlya törékeny. Ha túl kevés vagy túl sok van belőle, az könnyen oda vezet, hogy elhagyatottnak érezheted magad.
Andrew Matthews
-
Mi a fizikai test? Az emberi test pusztán csak tárgy. A létezés egy formája, amely túl tisztátalan, mintsem hogy látható legyen annak, ami benne isteni: a léleknek. Elég, ha felelevenítjük a test vérrel szennyes történetét: kapzsiság, éhség (...), hatalomvágy, dicsvágy. A fizikai testből ered minden vágyakozás, és az emberi ego nem tûnik el mindaddig, amíg a vágy jelen van. Az ember folytonosan küzd testi vágyai kielégítéséért és ennek soha nincs vége.
-
Ha már "Énünk" egyik részét (...) elhanyagoljuk, logikusabb lenne, ha inkább testünkkel bánnánk mostohán, róla feledkeznénk meg, semmint nemesebbik részünkről: tudniillik szellemünkről.
Széchenyi István