Ugrás a tartalomra
Minden házasságban vannak nehéz időszakok. A szülők halála, baleset, betegség, csalódások - az élet velejárói. A legtöbb, amit válságos helyzetben a társunkért tehetünk, hogy szeretjük őt. (...) A szavak ilyenkor nem sokat érnek, de az ölelés együttérzésünket és támogatásunkat fejezi ki. A válsághelyzetek különleges alkalmat kínálnak a szeretet kifejezésére. A gyengéd érintések emléke még azután is megmarad, hogy a mélyponton túljutottunk. De fájó emlék maradhat annak hiánya is.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb, amit válságos helyzetben a társunkért tehetünk, hogy szeretjük őt. Ha elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, akkor egy ölelés minden vigasztaló szónál többet mond számára.
Gary Chapman
-
Kritikus pillanatokban szinte ösztönös mozdulattal átöleljük egymást. A fizikai érintés ilyenkor minden szónál jobban kifejezi a szeretetet. Válságos helyzetekben semmire sincs olyan nagy szükségünk, mint mások szeretetére. Az eseményeket nem mindig tudjuk megváltoztatni, de a szeretet segít a túlélésben.
Gary Chapman
-
Mindennek, amit szeretünk, vannak nehezen elviselhető velejárói. Ez igaz a párkapcsolatra is. Mégis, az egész embert szeretjük, a nehéz dolgaival együtt. Még ha le is lehetne választani a nehézségeket, nem biztos, hogy azok nélkül ugyanaz az ember lenne.
-
A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem fájdalmad. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést, és így együtt járjuk végig az élet rögös útját.
Nicholas Sparks
-
Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a csók, a simogatás fontossága. Tárd ki a karod. Öleld meg, akit szeretsz. Az érintés azt jelenti, közünk van egymáshoz.
-
Ölelés, alighanem ez a legszebb szó. Amikor mindkét karunkkal érintjük egymást, körbefogjuk egymást, eggyé válunk: két ember összeolvad az élet örvényében, a tágas és talán isten nélküli ég alatt. Valamikor az életben mindannyiunknak szüksége van egy ölelésre, néha fájón, egy vigasztaló, zokogásra késztető ölelésre, vagy egy menedéket jelentőre, ha valami belül elszakadt. Egyszerûen azért vágyunk ölelésre, mert emberek vagyunk, és mert a szív érzékeny izom.
Jón Kalman Stefánsson
-
Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.
Laurell Kaye Hamilton
-
Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De most nincs itt az ideje. Nincsenek ölelések, nincs támasz, de nem is baj. Meg kell erősödnöd. Az Élet segít benne. De valahogy néha... néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk.
Oravecz Nóra
-
Van az ölelés... az ölelés, amely annyi gondolatot, érzést szül. Amely oly sokat jelenthet, annyi mindent kifejez. Az ölelés, amelyben lehet barátság, lehet szeretet, lehet szerelem, lehet Élet. Az ölelés, amely mindig készen áll, hogy felmelegítsen. Az ölelés, amely kellemes, meleg, puha, jó.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ha valakit szeretsz, tényleg szeretsz, akkor semmi más nem számít. Néha-néha lesznek ugyan próbatételek, amiket ki kell állni; ha nehézségek merülnek fel egy kapcsolatban, akkor az egyik fél, vagy mindkettő, elgondolkodik rajta, hogy túl sok ez a nehézség számára, és megfontolja, hogy kiszálljon-e a kapcsolatból. Lehet, hogy a pár egyik tagja érzelmileg bezárkózik, mert megbántották a múltban. Vagy lehet, hogy a másik annyira hozzászokott már, hogy egyedül van, hogy nem tudnak együtt párként funkcionálni. Vagy talán az egyikük cipel magával valamilyen terhet - legyen az fura család, depresszió, bármi -, és elfut a másik elől, mert fél. A helyzet feszültté válik. A kapcsolat jövője hirtelen megkérdőjeleződik. De aztán az utolsó másodpercben az egyik vagy mindkét ember rájön, hogy a szerelem bármilyen problémát legyőz, majd egymás karjaiba rohannak, és összeölelkeznek. Fura család, elköteleződési nehézségek - bármi is a probléma, félrehull. Csak ilyen egyszerûen. Egy beszélgetés, egy vita, egy veszekedés... és már meg is van oldva. Örökre.