Minden híd ledől, és zuhan a mélybe a múlt, Úszni érte nincs erőm, és már te sem gondolod úgy, Ahogyan azt álmodtuk, belőled kijózanodni fáj, Késő már, késő már...

Kapcsolódó idézetek

1. Mélyre zuhantam, olyan mélyre, hogy már minden szépnek tûnik, ha... nincs velem. (...) Ki kell húznom az életemből, összegyûrni, mint egy régen kifizetett számlát. Nemere István
2. Nem gondolok ki semmi újat, hagyom jövőm, s veled a múltat idő kútjába elsüllyedni, hozzád többé már nem köt semmi.
3. A rossznak sok arca van, és ügyesen, szinte észrevétlenül oson, furakodik be mindenhová. (...) Egy menekülő hadsereg felégeti maga mögött a hidakat. Te az én életemmel ugyanezt tetted: módszeres aprólékossággal romboltad le a múltam, s hogy még véletlenül se tudjak majd emelt fővel élni, a jövőmet is. Susanna Tamaro
4. Fáj néha minden, fáj néha az egész életem, fáj, hogy az élet véges, Fáj, hogy sosem, sosem végtelen.
5. Minden ember gyarló, az őszinteség rég kihalt, Miattatok feladnám, de az ösztönöm is élni hajt, A gyávaságom vezérelt, de nem számolhat le velem, Elvesztem a reményt, mégis adj okot, hogy ne tegyem. Children of Distance
6. Csak elveszett álmok, miket évekig kerestél, Újrakezdted százszor, de mindig vesztettél. Folytatni nincs erőd, úgy érzed, nincs jövőd, De nem adhatod fel, van még időd.
7. A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember. Jón Kalman Stefánsson
8. Amikor úgy tûnik, minden rossz, És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel, Amikor örömet semmi nem okoz, Mert többé az öröm sem hoz örömet, Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre. Leiner Laura
9. Mért nézel hátra már? A múltnak vége, látod, Már a szíved összetört, S mégis forog a föld. Gáspár László
10. A torkom összeszorul, Járni alig bírok, Az útra napfény borul, Ha rád gondolok, sírok. Nincs már miben hinnem, Ráuntam a tájra, Nekem senkim sincsen, Most látsz utoljára. Vad Fruttik