Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden jól végződik: a happy end után a halál következik. Végül mindent elfogadunk: egy nép kihalását is, az egyetlen gyermekünk temetését is, aki leukémiában halt meg.

Ljudmila Ulickaja
🔮 Jövőkép 🎂 Születésnap
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Aminek kezdete van, véget is ér egyszer. Békélj meg ezzel, s minden jóra fordul. Buddha
  2. El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent. Osho
  3. Minden jó után jön valami rossz, néha több, néha kevesebb, mintha ki lenne mérve, hogy egy adag öröm mennyi szívást tud még pont elviselhetővé tenni. Molnár T. Eszter
  4. Miként egy jól töltött nap után boldog álom következik, úgy a jól eltöltött élet után boldog halál vár. Leonardo da Vinci
  5. Mindannyian meghalunk, ez a sorsunk, az embereké. Tudjuk ezt, és mégis, a halállal szembesülve ragaszkodunk az élethez. Amikor magam is elérkezem a véghez, a lehető legkevesebb kötődésre fogok törekedni. Szeretném úgy elhagyni ezt a világot, hogy azt gondolhassam, jó életem volt. Shunmyo Masuno
  6. Minden jó véget ér egyszer. Szeretteink meghalnak. Az idő láthatatlan, de kérlelhetetlen, és csendesen uralkodik az életünkön.
  7. Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő. Philip Pullman
  8. Az élet szépsége és egyben csúfsága, hogy minden véget ér. A rossz időszakoknak is van egy vége, és sokszor közelebb van a vége, mint gondolnánk.
  9. Végül mind kigyógyulunk a nagy érzelmekből. Egyeseket az élet gyógyít ki, másokat a halál. Szabó Magda
  10. Bármibe fogsz, egyszer vége szakad. Minden vízfolyás egyszer végéhez ér, minden tûz egyszer kialszik, minden edény egyszer eltörik, kő szétporlad, halandó meghal. Attól boldog az ember, hogy a világot megismeri, s nyomot hagy maga után. Csingiz Ajtmatov
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat