Ugrás a tartalomra
Minden vallás és morál alapján ez az általános formula képezi: "Tedd ezt és azt, hagyd el ezt és azt - és boldog leszel! Máskülönben..." Minden morál, minden vallás ez az imperatívusz - én ezt az ész nagy, eredendő bûnének, halhatatlan esztelenségnek hívom. Az én számban ez a megfogalmazás a fordítottjává alakul (...): egy sikerült, "boldog" embernek meg kell tennie bizonyos cselekedeteket, és ösztönösen tartózkodik más cselekedetektől.
Kapcsolódó idézetek
-
Jó (erkölcsös, bûntelen) az, ami nekem, neked, mindannyiunknak jó, amit ép ésszel, romlatlan szívvel jónak ítélünk, mert testi-lelki örömmel, boldog kielégüléssel jár, s így magunk is jobbá, emberségesebbé válunk tőle.
Rákos Sándor
-
Az erkölcsi törvény ily módon a legfőbb jónak, a tiszta gyakorlati ész tárgyának és végcéljának fogalmán keresztül a valláshoz vezet, vagyis ahhoz, hogy minden kötelességet isteni parancsként ismerünk fel, nem mint szankciókat, azaz egy idegen akarat önkényes, magunkban véve véletlenszerû rendelkezéseit, hanem mint minden egyes szabad akarat önállóan hozott lényegi törvényeit, amelyeket azonban a legfőbb lény parancsainak kell tekinteni, mert mi csak egy morálisan tökéletes (szent és jóságos), egyúttal mindenható akarattól remélhetjük a legfőbb jót, amelyet az erkölcsi törvény értelmében kötelességünk törekvésünk tárgyává tenni, tehát elérésében akkor reménykedhetünk, ha összhangban állunk ezzel az akarattal.
Immanuel Kant
-
Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.
Kölcsey Ferenc
-
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
Hamvas Béla
-
Némely dolgok jók, mások rosszak, megint mások közömbösek. Jók az erények és mindaz, aminek része van bennük, rosszak a hitványságok és mindaz, aminek hitványságban van része, közömbösek azok, amik ezek között közbül vannak: a gazdagság, az egészség, az élet, a halál, az élvezet, a fáradtság.
Epiktétosz
-
- Ha az ember bûnös volta eleve elrendeltetett (...), akkor bármit teszünk is: jobb nem is lenni!
- Jobb nem is lenni (...). Az ember: maga a bûn, és ez a bûn megválthatatlan.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Az az illúzió, hogy az embernek szabad akarata van, annyira belénk rögződött, hogy én is hajlandó vagyok elfogadni. Úgy viselkedem, mintha szabad, önálló lény volnék. De egy-egy cselekedetem után tisztán áll előttem: a világegyetem minden ereje és hatalma az örökkévalóság kezdete óta azért mûködik, hogy én ezt a cselekedetet véghezvigyem; és nekem egyáltalán nem áll módomban megakadályozni. Elkerülhetetlen volt. Ha jó a cselekedet, nem követelhetek elismerést, ha pedig rossz, vissza kell utasítanom a megrovást.
William Somerset Maugham
-
Az egyén tetőtől talpig egy darab fátum, egy törvény, még inkább szükségszerûség minden leendő s eljövendő számára. Azt mondani neki "változz meg", annyit jelent, hogy azt követeljük, változzon meg minden, ráadásul hátrafelé...
Friedrich Nietzsche
-
A teológia, az erkölcs, a történelem és a mindennapi tapasztalat mind arra tanít, hogy az egyensúly elérésének végtelen sok helyett csak egy a titka: engedelmeskedni."Hajtsd járomba a fejed - ismétlik nekünk -, és boldog leszel; légy ez-és-ez, és megszabadulsz a kínjaidtól."
Emil M. Cioran
-
Mindenki a maga igazságát tartja az egyetlen igazságnak, és hiszi, hogy a másik téved. Gondolom, ez így van rendjén. Minden ember igazsága igazság, de nem önmagában, hanem a teljes igazság részeként. Az, hogy valami igaz, nem jelenti azt, hogy az ellenkezője nem az. Minden relatív: az öröm is. Én örülök valaminek, más ugyanattól boldogtalan lesz. Örök törvény ez. Ezért nem lehet megváltani az emberiséget. Ha egy csoport boldogtalan embert boldoggá teszünk, egy másik csoport boldogtalan lesz. A forradalom felemel egy réteget, egy másikat elejt, és kezdődik minden elölről. Megváltani az emberiséget? Hiszen amióta az ember felegyenesedett, mindig akadtak, akik meg akarták váltani. Jobban élnénk, ha nem akarnának minket évezredek óta erővel megváltani.
Száraz Miklós György