Ugrás a tartalomra
Mindenütt anyag: de akkor hol található az isten? Ezt, ó jaj, hiába igyekeznénk megtudni! Az isten nem tapintható, nem szagolható, szemmel nem látható és füllel nem hallható, kisiklik érzékszerveink elől és elrejti előlünk mivoltát. Az isten vagy nem létezik, vagy pedig léte - tiltott gyümölcs megismerésünk számára.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten nem egy láthatatlan égi hatalom, hanem legbenső valóságunk. Felismerése nem betûkön és tanításokon, hanem a legmélyebb önismeretünkön múlik. Nincs olyan ember, aki Istenről a maga mélyen eltemetett "ösztöneivel", félelmével, boldogtalanságával, hiányérzetével ne sejtene valamit.
Müller Péter
-
Isten, ha létezik, kívül marad a mi fogalmaink körén. És az a kellemetlen, őrjítő félelem, amikor az ember egy szép napon rájön, hogy teljesen egyedül van - mindenki önmagának, mindenki a saját poklában, mindenki a saját bőrében. Ennél közelebb nem kerülhetünk istenhez, amennyire én meg tudom ítélni. Isten az üres világegyetem miatt érzett metafizikai rettenetünkben mutatkozik meg. A tudatban, hogy nem fogjuk elérni embertársunkat. Az ember abszurd magányában.
Agneta Pleijel
-
A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Õ létezésének valósága felől.
-
Azt kérditek tőlem, mi az az isten? Ha én tudnám, magam volnék az isten, mert senki sem ismeri az istent és senki sem tudja, mi az az isten, csak az isten maga.
-
Egy isten, amely nem mutatkozik meg a valóságban, megkülönböztethetetlen attól az istentől, amely nem létezik.
Matt Dillahunty
-
Honnan tudhatom, ki és mi számít Isten előtt? Csakis ösztöneimtől, amelyek pedig maguk sem tudják, van-e egyáltalán Isten, mivel nem azért ösztönök, hogy bármit is tudjanak.
-
Szerintem nincs,
ha van, nem látszik,
ha látszik, nem isten.
Háy János
-
Õsidők óta a filozófusok titka mindig az volt: mi tudjuk, hogy Isten nem létezik, vagy ha létezik is, teljesen semleges személyes dolgaink iránt, de ezt a csőcselék nem tudhatja meg, mert az isteni büntetés miatti félelem és az isteni jutalom az, ami kordában tartja azokat, akik nem eléggé kifinomultak arra, hogy morális kérdéseket saját maguk oldjanak meg. De egy előrehaladottabb fajnál, mely egyetemes írni-olvasni tudással és a technológia hatalmával kielégített anyagi világgal bír, biztos, hogy mindenki bölcs, mindenkinek tudomása kell hogy legyen az ősi, jól őrzött igazságról, mindenki tudja, hogy Isten csak egy történet, mítosz, és már abbahagyhatjuk a vallás terjesztésével járó színlelést. Persze élvezhető a vallás hagyománya, az ünneplések, a múlthoz való kötődés anélkül, hogy hinnénk Istenben.
-
Mit számít Isten szubsztanciájának, hogy hiszek vagy nem hiszek? Úgy mondanám, hogy létezhet egy mozdulatlan mozgató. De ez nem szükségszerûen érthető lény, nem önmagunknak az ősmintája. Amit Istennek nevezünk, lehet olyan személytelen erő, mint a nap, akinek éppoly közömbös, hogy melegével áld vagy tüzével perzsel minket.
Anthony Burgess
-
Isten léte nem hit kérdése. A hit Isten megtapasztalása, megérzése, megismerése, amennyire emberileg lehetséges, de az ő léte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy sem, ő akkor is lesz, ha úgy adódna, hogy senki sem hinne benne. S mindannyian, hívők és hitetlenek, kétkedők és vívódók, versenyzők és lemaradók oda fogunk befutni egyszer az ő széke elé.
Czakó Gábor