Egy esőcsepp, felhőből aláhullva, A tengert meglátta és megszégyenült. "Ki vagyok én, ha van tenger?" kérdezte, És mikor az alázat szemével tekintett magára Egy kagyló magához vette és dajkálta.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindig csodáltam az esőcseppeket. Csodálom, hogy mindig lefelé esnek, megbotlanak saját lábukban, elfelejtenek ejtőernyőt venni, és csak úgy leugranak az égből a bizonytalan cél felé. Ez olyan, mint amikor az ember kiüríti a zsebeit a földre, és nem igazán érdekli, hova esnek a tárgyak, mintha nem érdekelné, hogy az esőcseppek szétloccsannak, ha földet érnek, hogy ami a padlóra esik, széthullik, hogy az emberek átkozzák a napot, amikor a cseppek kopogni mernek az ajtóikon. Esőcsepp vagyok.
2. Esőcsepp tétován, sétál az ablakon. Jó szelet kapott, de botorkál vakon. Csodálja az ablak, nem is veszi észre, nélküle az esőcsepp csak egy vízfolt lenne.
3. Az ember olyan, mint a felhők odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vizében. Leslie L. Lawrence
4. Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei... Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. (...) Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket... Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba. Örkény István
5. A világban úgy bolyongok, mint a vízcsepp, Mely más cseppet kutat a tengeren, Beleesik, hogy társát megtalálja, S keres, amíg maga is elvegyül. William Shakespeare
6. A Holland Tulipánember az óceán felé fordult: - Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent! - Mi az? - kérdeztem. - Víz - felelte. - Na meg az idő. John Green
7. Könnycsepp a szempilládon este: én vagyok. És én vagyok az a kíváncsi csillag, mely rád kacsingat és rád ragyog. Wass Albert
8. Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész. Berzsenyi Dániel
9. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert
10. Bárcsak én lehetnék az eső, úgy talán összeérhetne a szívünk, ahogyan az esőben összeér az egymástól örökre elválasztott föld és ég.