Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindig is szem előtt tartottam a vallást, mert vallásos környezetben nőttem fel, de soha egyiket sem éreztem közel magamhoz. Azt hiszem, a legtöbbjükből lehet meríteni valamit, a kecskeáldozaton kívül.

Brad Pitt
🔮 Jövőkép 🤫 Introvertáltság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Bertrand Russell
  2. Minél többet tanulmányozom a vallásokat, annál inkább meg vagyok győződve, hogy az ember soha nem imádott mást, mint magát. Richard Burton
  3. Temérdek vallást látok (...) a világ különböző országaiban és minden időkben, de egyikük sem mondhat magáénak olyan erkölcsöt, amely kedvemre való, sem olyan benső bizonyítékokat, amelyek végleg meggyőznének. (...) Ám amikor így elgondolkozom az erkölcsök és a hitek e mindenkori szeszélyes és furcsa tarkaságáról, a világ egyik szegletében egy különös, minden más néptől elkülönülő, mindegyiknél ősibb népet látok, amelynek a története sok-sok évszázaddal régibb az általunk ismert legrégibbekénél. És azt látom, hogy e nagy és sok lelket számláló, egyetlen őstől származó nép egy Istent imád, és olyan törvény szerint él, amelyet Istentől eredeztet. Blaise Pascal
  4. Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen.
  5. A vallás tulajdonképpen a lelki szenvedés gyógyítására volna hivatott. Én mindig síkraszálltam ezért az eszméért, orvosi területen is. Carl Gustav Jung
  6. Nem vagyok semmilyen vallásnak a híve. (...) Toleráns módon viszonyulok hozzájuk, de egyik sem tudott meggyőzni. (...) Így, ezzel a tudattal nehezebb feldolgozni azt a problémát, hogy az ember élete véges. És hát azért ez a kérdés foglalkoztat elsősorban és minden más kérdés előtt.
  7. Nem hiszek a személyes Istenben, s ezt a felfogásomat sohasem titkoltam el, hanem mindig világosan kifejezésre juttattam. Ha van valami bennem, ami vallásosnak nevezhető, az az a határtalan csodálat, amelyet világunk szerkezete ébreszt bennem, világunké, amennyire azt tudományunk feltárni képes. Albert Einstein
  8. Sosem hittem, hogy az ország, ahol élek, pusztán azért jobb volna bármelyik másik országnál, mert történetesen én is itt lakom; ez logikai képtelenség. Mindig is tudtam, hogy az országom közel sem tökéletes, úgyhogy a magam részéről mindig tenni próbáltam érte, hogy legalább egy kicsivel jobb lehessen. Szergej Geraszimov
  9. Soha nem a halál gondolata volt nekem a legrémisztőbb. Mindig is azt gondoltam, hogy ha jönnie kell, hát jön, és elvisz valahová, ahol vagy azért jó, mert nincsen már semmi, vagy azért, mert ott más formában folytatódik a lét. Al Ghaoui Hesna
  10. Hogy mi bírt rá a kizárólagos növényevésre? Eleinte a szeszély. Miután azonban megpróbáltam, éreztem, hogy megfelel testi és lelki alkalomnak, s nem hiszem, hogy bármikor is le tudnék nyelni egy darab húst, vagy zsírral készített ételt. Kosztolányi Dezső
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat