Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hogy mi bírt rá a kizárólagos növényevésre? Eleinte a szeszély. Miután azonban megpróbáltam, éreztem, hogy megfelel testi és lelki alkalomnak, s nem hiszem, hogy bármikor is le tudnék nyelni egy darab húst, vagy zsírral készített ételt.

Kosztolányi Dezső
⚽ Sport 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Körülbelül három esztendeje nem eszem sem húst, sem zsírt, tisztán növényekkel, tejtermékekkel táplálkozom. Azóta szinte naponta részem van embertársaim viharos érdeklődésében. Rázzák a fejüket. Azt mondják, hogy a táplálékok minemûsége nem is olyan fontos. De ezt annyiszor ismételgetik s annyi kérdéssel ostromolnak, hogy állításukból az ellenkező tanulságot kell levonnom. Kosztolányi Dezső
  2. Bizonyos, hogy mióta csak növényekkel táplálkozom, több, gazdagabb, finomabb ízeket érzek, ínyem fogékonyabb az ingerek felvételére, élvezőképességem növekedett, s én csak ezért is ragaszkodom eddigi étrendemhez. Aztán tapintatom is tiltakozik az ellen, hogy olyasmit megegyek, ami valaha élt-mozgott, mint én. Ember és állat között semmi lényegbevágó különbséget nem tudok. Az a tétel, hogy az ember nem testvére az állatoknak, éppannyira megdőlt, mint az, hogy a Nap forog a Föld körül. Aki tehát állatot eszik, az egész nyugodtan embert is ehetik. Kosztolányi Dezső
  3. Hol vettem oly fiatal létemre az erélyt ahhoz, hogy ily következetesen ellent álljak az egészséges étvágy csábításainak? Bizony nehezemre esett egy kicsit megtagadni emberi voltam legelementárisabb szükségleteit. De igaznak kell lenni annak, amit némelyek állítanak, hogy a fiataloknak erélyeseknek lenni nem virtus, hanem természetök, miként a fiatal fa kérgének a zöld szín. Azután meg mi szükség van a testi táplálkozásra abban a korban, amikor az ember illúziókkal táplálkozik, bennök fürdik, úszik, lubickol. Bródy Sándor
  4. Növénynek lenni végletesen letisztult és valószínûleg nagyon egészséges létmódot takar. Egészséges többek között azért, mert a növények kívül-belül többnyire rém tiszták, általában nem fogyasztanak nehezebb, zsírosabb ételeket. Ezért talán az sem baj, hogy a legtöbbjük sajnos nagyon keveset mozog. Hazai Attila
  5. Ha meg lehet élni csak növényi táplálékon - márpedig meg lehet -, akkor nem etikus dolog megenni az állatokat. Nincs szükség húsevésre, és egy állatot megölni ugyanúgy gyilkosság, mint az emberölés. Laár András
  6. Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább. Murakami Haruki
  7. Az evés iránti vágy nagy része a szokásokhoz kötődik, és mentális és érzelmi minták vezérlik. Az ilyen mintákkal való leszámolás hihetetlenül felszabadító tud lenni. Ha pedig a tested nem az étel feldolgozásával van állandóan elfoglalva, esélyt kap arra, hogy ismét élettel teljen el, így újra felfedezheted azt a természetes energiát, ami most is meglehetne benned. Tony Robbins
  8. Amikor az életed múlik rajta, meg kell tanulnod másképp gondolni a táplálékra. Az evés többé nem csupán az ízekről szól, hanem arról, hogy miből nyerhetsz energiát, üzemanyagot - végső soron életet. Bear Grylls
  9. Fázni, éhezni és félni akarok. Élni akarok, nem csupán úgy tenni, mintha élnék. És amikor elérkezik az idő, készen akarok állni arra, hogy tiszta fejjel, nyugodtan belesétáljak az erdőbe, és hagyjam, hogy az ottani élet táplálkozzon a húsomból és a csontjaimból, ahogy addig én tettem az övékből. Mark Boyle
  10. A táplálék nem magától értetődő dolog. Először is akarni kell, aztán várni rá, és ha teljesül a kérés, minden esetben hálával, tisztelettel fogadni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat