Ugrás a tartalomra
Mindig meglepő, hogy az élet egy ilyen aprósága milyen jelentős pillanattá válhat. Jobbára vége szakad, még mielőtt elkezdődne, mégis feledhetetlenné teszi azt az embert, akitől ered.
Kapcsolódó idézetek
-
A jelentőségteljes pillanatok száma meglepően kevés az életben. Általában véget ér, mielőtt még elkezdődne, bár megvilágítja a jövőt, és akinek köszönhető a perc, nem tudjuk feledni.
-
Néha nem könnyû eldönteni, melyik az a néhány pillanat az életben, ami kicsit különlegesebb, mint a többi. Gyakran csak utólag ébredsz rá, hogy milyen nagy volt az előző pillanat, de addigra már véget ért.
Cecelia Ahern
-
Vannak az életben pillanatok, mikor valami hirtelen kiemel mindennapos gondjaid közül, s valami sokkal nagyobbnak a részévé válsz. Az univerzum anyagának egy szála leszel, amely valami sokkal hatalmasabbhoz köt téged, mint amit valaha el tudnál képzelni.
-
Bár új élet kezdődik nekünk, amit már nagyon vártam, de nem múlhat el az, ami történt. A csodálatos és megismételhetetlen dolgok nem tûnnek el úgy a semmibe.
Zakály Viktória
-
Vannak az életben pillanatok, amik jobban számítanak, mert mások, mint a többi: fordítanak a sorsunkon, és valami elkezdődik, vagy éppenséggel lezárul. Az a legkülönösebb bennük, hogy az ember pontosan tudja, mikor érkezett el egy ilyen ponthoz.
Karády Anna
-
Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet.
Nicholas Sparks
-
Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul.
Szabó Magda
-
Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik.
Aldous Huxley
-
A sors olykor kegyetlen, egy pillanat, aztán vége, odalesz egy élet. De a sors olykor kegyes pillanatokat is ad nekünk, hihetetlen, mély pillanatokat, amiket közösen tölthetünk. Olyan véletleneket, amitől az ember már hinni kezd.
-
Döbbenetes, mennyi minden történhet egy emberrel az élete folyamán. Jó s rossz dolgok is. A lényeg, hogy a különböző tanulságokat levonjuk belőle. Még ha olykor rohadt nehéz is.
Stohl András