Ugrás a tartalomra
A sors olykor kegyetlen, egy pillanat, aztán vége, odalesz egy élet. De a sors olykor kegyes pillanatokat is ad nekünk, hihetetlen, mély pillanatokat, amiket közösen tölthetünk. Olyan véletleneket, amitől az ember már hinni kezd.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet megajándékoz néha egy-egy reményteli pillanattal, de kegyetlenül vissza is veszi, amit adott.
Robert Lawson
-
A csodák néha közelebb vannak, mint gondolnánk. Az élet olykor felhagy a kegyetlenkedéssel, és új boldogsággal ajándékoz meg minket.
Guillaume Musso
-
A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.
D. Tóth Kriszta
-
A sors igazságtalan, az élet szeszélyes és kegyetlen, a természetben nem a jóság és az értelem uralkodik. A jóság és értelem ugyan létezik, de csakis bennünk, emberekben, akik egyébként a véletlenek játékszerei vagyunk. Mégis lehetünk erősebbek a természetnél és a sorsnál, ha csak egy-egy órára is: nagy szükségünkben közel kerülhetünk egymáshoz, megértő tekintetekkel találkozhatunk, szerethetjük egymást és vigaszt is nyújthatunk.
Hermann Hesse
-
Néha történnek csodák. Teljesen váratlanul. Amikor nem is számítunk rá. Egyszerûen csak megtörténnek. (...) Sajnos az életben rossz dolgok is történnek. És persze csodálatos dolgok. Erre is gondolni kell. Mindig. Bármikor.
Thomas Brezina
-
Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet.
Nicholas Sparks
-
Ritkán adódnak az életben egyértelmû kezdetek, olyan pillanatok, amelyekre visszaemlékezve elmondhatjuk, hogy akkor kezdődött minden. Ennek dacára vannak pillanatok, amikor a sors megakasztja mindennapos életünket, elindít egy eseménysort, amelyről nem láthatjuk előre, hová vezet.
Nicholas Sparks
-
Vannak az életben pillanatok, amik jobban számítanak, mert mások, mint a többi: fordítanak a sorsunkon, és valami elkezdődik, vagy éppenséggel lezárul. Az a legkülönösebb bennük, hogy az ember pontosan tudja, mikor érkezett el egy ilyen ponthoz.
Karády Anna
-
Az élet hullámvasútján a legizgalmasabb, hogy amikor a sors egyik kezével elvesz, akkor a másikkal egyszer, valamikor, bármikor, akár teljesen váratlanul, akár egy lehetetlen helyzetben is, de adni fog. Sohasem tudjuk, mennyit kell várnunk, de meggyőződésem, hogy az út végén meglesz az egyensúly.
Papp Csilla
-
A sors néha kegyetlen, de ez teszi erősebbé az embert.