Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mindig túlságosan szûkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (...) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt.

Hermann Hesse
⚖️ Igazság 😮‍💨 Stressz
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat. Mungi Ngomane
  2. Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk. Fredrik Backman
  3. Vajon az ember személyiségének mekkora részét teszi ki az, amit a többiek elképzelnek róla? (...) Gondolj csak bele: egyikünk sem látja ugyanazt a személyt ugyanúgy. Mi is részesévé válunk az egyenletnek. Tehát az egyén soha nem egy önálló valami.
  4. Minden emberi lény közös tévedése, hogy azt hiszi: a hozzá közel állók éppannyi fontosságot tulajdonítanak személyének, mint amennyit ő maga. Holott mások (...) gyorsan elfeledik a velünk történteket, de ha nem is feledték el, az emlék korántsem olyan súlyos jellegû, amilyennek mi képzeljük. Maurice Druon
  5. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hûtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát. Márai Sándor
  6. Mindannyian egy adott valóságba születünk, és fogalmunk sincs a világ többi részén létező számtalan egyéb valóságról. Ha nem találkozunk olyanokkal, akik ráébresztenek más normarendszerek létezésére, csak azokon a láthatatlan határokon belül tudunk gondolkodni, érezni és viselkedni, amelyek születésünktől fogva alakították a személyiségünket.
  7. Legtöbbünk nem egyetlen, integrált énként éli a világát, hanem egy csomó énünk van. Amikor valaki meghal, ezek mind a lelkévé állnak össze, annak esszenciájává, akik valóban vagyunk az álarcok mögött, amiket életünkben viselünk. Azokat az éneket utálod, akiket mindig is, és azokat szereted, akiket mindig is. Christopher Moore
  8. Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért. Mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy megkerüljük a problémákat, és elmeneküljünk a nehézségek elől. (...) Ha a Lélekből élsz, nem fogsz elmenekülni személyes problémáid és környezeted konfliktusai elől, hanem kézbe veszed azokat. Anselm Grün
  9. Mindannyian tettünk és mondtunk olyan dolgokat, amelyek nem voltak összhangban legjobb énünkkel. Túl sokan cipelik magukkal ezek terhét, és közben szégyenkeznek. Ha tele vagyunk szégyennel, egyre negatívabban gondolkodunk, és közben saját magunknak okozunk erős érzelmi fájdalmat, ami egész létünkre kihathat. Julian Brass
  10. Az emberi test és elme ezernyi apró elemből áll össze, amelyek meghatározzák az egyéniséget és a személyiséget. Nem csak a vonásaim és a hangom különböztet meg a többi embertől. Gondolataim és emlékeim is egyéniek, és megszabják sorsomat. És ez még nem minden. Percenként új információkat érzékelek és dolgozok fel, magamba olvasztom őket és saját tudatot építek fel a káoszukból. De bezárva érzem magam, nem léphetek túl a saját korlátaimon.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat