Mindig vannak rések, amelyeket ki kell töltenünk, és aranyrögök, amelyek a földön hevernek, és arra várnak, hogy valaki felszedegesse őket. Néha ez azzal jár, hogy ki kell kukkantanod az íróasztalod mögül, az épületen túlra, ki az utcára, a sarokra. De az aranyrögök ott vannak, csak fel kell szedegetni.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha tíz embernek felteszek tíz ostoba kérdést, néha előfordul, hogy belebotlok valamibe. Néha, ha odafigyelek, képes vagyok észrevenni, hogy ráakadtam valamire. Ez kicsit olyan, mint az aranyásás. Minden áldott nap ki kell menni a folyóhoz sarat szitálni. És ha az ember nyitva tartja a szemét, nagyritkán talál egy koszos kis kavicsot, ami valójában egy aranyrög. Philip Kerr
2. A lehetőségek néha pont az utca túloldalán hevernek - csak fel kell állnod az asztalod mögül, hogy észrevedd őket. Tina Seelig
3. Ahogy múlik az idő, mind több rés támad az életen. De ha az ember frissen tartja az emlékeit, nem száradnak be. Lehet belőlük annyi tapasztóanyagot dagasztani, ami a legveszélyesebb rések betöméséhez elegendő. És amíg be tudjuk tömni a réseket, addig nem süllyedünk el.
4. Az emberek örökösen azzal a félig leplezett várakozással tekintenek az élet fájdalmas vagy épp unalmas szakaszaira, hogy a felszín alatt többről van szó. Hogy van valamiféle mélyebb igazság vagy értelem, ami idővel felszínre kerül. Örökké e remélt igazság drámai feltárulását, a nagy felfedezést, a mindenre választ adó magyarázatot várjuk. Csakhogy a dolgok szinte mindig azok, amik, a mocsok alatt nem rejtőzik csillogó érc. Ben H. Winters
5. Néha ott van előtted az ajtó, mindössze annyit kell tenned, hogy kinyitod és megnézed, mit rejt. Nora Roberts
6. Rántsátok ki kérdéseiteket a földjükből, és meglátjátok a csüngő gyökereiket. Az újabb kérdéseket. Frank Herbert
7. Néha a dolgok az utadba kerülnek, és akkor dönthetsz: vagy rögtön nekik rontasz, vagy félrelépsz és kikerülöd őket. De valahogy választanod kell ahhoz, hogy továbblépj.
8. Idekint, a dróton kívül (mondhatni Európában) egyik fő gondunk épp az idő: hogyan osszuk be, hogyan használjuk ki, hogyan zsúfoljuk belé rengeteg tennivalónkat. Odabent, a dróton belül (mondhatni Keleten) az volt a kérdés: mit kezdjünk vele? Miképpen üssük agyon, rövidítsük meg, miképpen töltsük ki valamivel, akármivel, mert iszonyatosan üres volt, üres és hosszú, akár egy kiapadt folyómeder, vagy ellenkezőleg, mint egy felduzzadt holtág: ott pangott, bugyborgott, böfögött körülöttünk, sehogy sem akart lecsorogni. Székely János
9. Vannak dolgaink, emlékeink, amik ott porosodnak a polcainkon. Évek során felgyûlt, megélt pillanataink. Õrizzük, hogy bármikor előkaphassuk őket. Albumnyi fotók, megfakult életképek... Körülvesszük magunkat emlékekkel, évek óta nem használt dolgokkal, gardróbban felejtett ruhákkal, repedt kávéscsészékkel, színeiket vesztett pillanatokkal, polcon felejtett, soha nem olvasott könyvekkel. Ezek lesznek értékeink, a bizonyosságaink, a helyhez kötöttségünk biztos gyökerei. Turóczi Ildikó
10. Legalább álmaim voltak, amelyeket féltve őriztem a szívem mélyén, de a valóság kőfalába ütközve ezek is szétzúzódtak, ezer darabra törtek: lehajoltam, összegyûjtöttem valamennyit, és most végtelen türelemmel rakom őket újra össze. Visszaadom nekik régi fényüket, és szárnyakat is adok nekik, hogy megtanulhassanak repülni, s lassan-lassan felemelkedhessenek a magasba, egészen addig, mígnem talán még azt a kőfalat is átrepülik, és egyszer csak ott lesznek odaát, azon a helyen, ahol az álmok megvalósulnak, először gondolatok alakját öltik, majd tervekké állnak össze, végül pedig konkrét tényekké válnak.