Mint a futó évvel lombját kicseréli az erdő, s hull az öregje, a vén szó éppígy hal ki, de ifjú- módra virágzik a nemrégen született, s csupa élet.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet fiatal. Öregedve tartammá alakul, idővé válik, búcsúvá. Mindent elvett, és már nincs mit adnia. Romain Gary
2. Öreg fának kidőlt törzse, Két szép hajtás nőtt belőle. Új hajtások sok virága, Emlékeztet a vén fára.
3. Hogy távolodunk: egyre szebbé szépül, S fénylőbben fénylik fel a hegy: a mult, És minden, ami öléből kinőtt, S örök ölébe némán visszahullt. Reményik Sándor
4. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László
5. A szőlő kihajt, gyökeret ereszt és tőkét növeszt, megöregszik, a legjobbat hozza ki magából, majd kiszárad. Az ember is ilyen: fogan, születik, felnő, alkot, vénül, elmúlik.
6. Nyílik már virágerdő oly szép és nagyszerû, ím, enyhe nyár már eljő, rozs sarjad, nő a fû. Lágy napsugártól felkel minden, mi már nem él. Minden virágzik, zöldell, és új életre kél.
7. Az élet körbenövi a veszteséget, az új szépen, lassan alakul.
8. Az öregkor az addig élt élet testben és lélekben is megnyilatkozó, markánsan láthatóvá váló végső formája. A test és a lélek pontosan olyan lesz, amilyennek addig "faragták". Ha egy fát szerető gondoskodással ültetünk el, és nap mint nap törődünk vele, pompás lombkoronát növeszt, majd gyümölcsöket érlel, és kellő odafigyeléssel hosszú éveken át képes árnyékot adni. Ha nem gondozzuk, nem figyelünk rá, élete megszakad: termőre fordulás helyett kiszárad és elpusztul. Ilyen az ember élete is. Az, hogy ki milyenné válik öregkorára, egy folyamat része. Boldizsár Ildikó
9. Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek. Wass Albert
10. A lét egykedvûn újitja magát: ez a szabálya. Ami halott, a földnek adja át, s új testet ölt magára. Keresztury Dezső