Ugrás a tartalomra
Mint a szigetelőszalag, a vallás gyors megoldást kínál azokra a felvetődő kérdésekre, amelyekre rövid távon kevés reményünk van választ kapni: ilyen például a kérdés, hogy honnan jöttünk, mi az élet értelme, és mi történik, miután meghalunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A vallások, ha helyesen fogják fel saját elveiket és tanaikat, arra a kérdésre próbálnak választ adni, hogy mi az értelme, mi a célja az ember létének. A tudomány ezekkel a kérdésekkel eleve nem tud mit kezdeni. Nemhogy nem tudja megválaszolni, de feltenni sem tudja őket.
Szentágothai János
-
A vallás olyasmi, amit mi magunk teremtettünk, hogy segítsen élni, vagy megérteni a halált.
Anita Moorjani
-
Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára.
Paul Kurtz
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
A vallás egykor számos olyan kérdésre választ adott, amelyet azóta át kellett engednie a tudománynak. A tudomány diadalának és a vallás visszaszorulásának a folyamata szakadatlan, egyirányú és tökéletesen kiszámítható.
Sam Harris
-
Az emberek évszázadokon át mindig arra vágytak, hogy tudják, vagy legalább elképzelésük legyen földi létezésük kezdő- és végcéljáról. Azért jelent meg a vallás, hogy kielégítse eme szükségletüket, és megvilágítsa azt a kapcsolatot, ami összeköt minden embert, mint testvéreket, akiknek egy a közös eredetük, élet feladatuk és végcéljuk.
Giuseppe Mazzini
-
Nem csak a vallás adhat értelmet az életünknek. A saját céljaink megtalálása sokkal nagyobb megelégedéssel szolgálhat, mint követni egy vallási tekintély kívülről jövő előírásait.
-
Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
-
Úgy gondolom, hogy a tudomány és a vallás egyaránt szükséges a világegyetemmel való kapcsolatunk megértéséhez. Elvben a tudomány mindenről azt mondja el nekünk, hogy hogyan mûködik, noha számos megoldatlan probléma van, és úgy vélem, mindig lesz is. A tudomány persze olyan kérdéseket is felvet, melyeket nem tud megválaszolni. Miért vezetett a Nagy Bumm tudattal bíró lényekhez, akik végül rákérdeznek az élet és az univerzum létezésére céljára? Ez az, ahol a vallásra van szükség.
-
Nem tudjuk, kik vagyunk, nem tudjuk, honnan jövünk, nem tudjuk, hova megyünk; nem tudjuk, hogy végső fokon milyen erők mozgatják az univerzumot és az életet; nem tudjuk, hogy miért kell szenvednünk, és miért kell meghalnunk; nem tudjuk, hogy mi életünk értelme és célja; és így tovább. Az ezekre a kérdésekre adott válaszokat és a velük kapcsolatos feltételezéseket és elméleteket nem lehet bizonyítani, sem cáfolni. Nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni Isten létét; nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni, hogy van-e élet a halál után; nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni, hogy van-e vagy nincs célja, értelme az univerzumnak és az életnek; nem tudjuk, hogy szabadok vagyunk-e, hogy szabadon tudunk-e dönteni önmagunk sorsáról; nem tudjuk, hogy vajon mûködik-e vagy sem valamilyen morális princípium az univerzumban.
Hankiss Elemér