Ugrás a tartalomra
Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,
hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,
magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:
úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,
s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,
dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.
Kapcsolódó idézetek
-
Az elkeseredett ember felnéz a verőfényes égre, s felismeri, és bizton tudja, hogy az a naptól ragyogó magasság az övé is, és vegyenek bár el tőle mindent, fosszák meg mindentől, amit szentnek, drágának érzett... ezt az egyet, az élő végtelent nem ragadhatja el tőle semmi gonosz, mert a napfény, az égragyogás nem gyûrhető tarisznyába, nem birtokolható, hiszen mindenkié és senkié, s aki mégis magáévá akarja tenni, csak egyet cselekedhet: eggyé válik vele...
Szilvási Lajos
-
Nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszennyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok, mint az állatok, szegények. Nyomorúságos szennyel vannak tele, de hiába próbálom, nem tudok segíteni rajtok, ameddig ők nem kívánnak segíteni magukon. S az ember nem tehet egyebet, mint elfordítja a fejét másfelé s gyönyörködik abban, amit Isten teremtett, mert csak az hibátlanul szép.
Wass Albert
-
Aggályos széplelkek, akik a holtakból az élők, elsősorban a saját magatok épülésére akartok hasznot húzni, keressétek - ha úgy tetszik - szertelenségében a szenvedély nyilvánvaló bizonyítékát. Csakhogy a szenvedély éppen olyan sokféle, mint maga az ember: van közöttük emésztő és tûnődő, ábrándos és gondterhes, gyakorlatias, elvont, pepecselő, rohanó, és még sok száz.
Jean-Paul Sartre
-
Gyûlölöm a morcos és kókadt kedélyû embereket, akik elsiklanak az élet örömei fölött, s belegubancolódnak minden bajba, szinte legelnek rajta, mint a legyek; kik sima felületen nem bírnak megkapaszkodni, tehát a bütykös és gyalulatlan pontokra szállnak; vagy mint a pióca, mely csak rossz vért szív.
Michel de Montaigne
-
Ahogy a szerelmes lángoló szerelmétől vezetve, hátra sem nézve, ledobva mindenét meztelenül siet társa karjai közé, az isteni szeretet tüzétől ûzve mi is mint ócska göncöket hagyjuk magunk mögött mindazt, amiért mások verejtékes munkával törik magukat: rang, cím, vagyon, elismerés, méltóság, mert az igazi szabadságra vágyó ember mindent elenged, mi elválaszthatná kedvesétől. Hiúság, kapzsiság, hírvágy mind-mind kolonc, mely a szárnyalásunkat lefogva elvegyít a föld sarával, és életünket halott dolgok múzeumának őrzőjévé teszi.
Böjte Csaba
-
Szenvedő fajta vagyok. Mint az apácák. Amilyenek a romantikus könyvekben meg az érzelmes filmekben zümikéznek. Dúló szerelem, sok utazás, vérző sebek, sok könny. (...) Muszáj jónak lenni! Annyira szar a világ.
Száraz Miklós György
-
Titkosan szeretlek, ahogy a bûnös dolgokat; akár a lélek az árnyat.
Pablo Neruda
-
Szép hajnaloknak s alkonyoknak csendjét
lelkemben illatozza még az emlék,
sírtam, nevettem és szerettem nemrég,
e drága földön nyughatatlan vendég.
De rég volt, szent ég!
-
Vágyom rá, hogy szabad lehessek,
érzem, hogy láncok ezre béklyóz.
Volnék egy égi szent, vagy tán egy gonosztevő,
de csak egy lidércalak vagyok,
csak egy szörnyeteg, ki azt rombolja szét mindig, mit szeret és félt.
Michael Kunze
-
Gyûlöllek, hogy ennyire tetszel,
hogy szép vagy, jó és gyenge, fáradt;
lázongva tiszteli bizalmad
a meggyávult, lomha, nagy állat.
Szabó Lőrinc