Mióta itt hagytál, nincsen olyan percem, Hogy két piros orcád ne volna eszemben. De mit ér énnékem ilyen gondolatom, Hogyha én azokat meg nem csókolhatom!

Kapcsolódó idézetek

1. Ó, kicsikém, mennyire szeretném látni egy cseppet, a hangját hallani, megcsókolni, legalább futólag, ha másképp már nem lehet! Hát igen, hiába, az ilyen gondolatokat nem tudom elnyomni magamban. Nagyon hiányzik nekem, drágám: szívem-lelkem annyira gyötrődik, mióta elszakadtunk egymástól, hogy valóságos testi kínokat érzek. Marie de Rabutin-Chantal
2. Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!
3. Hiába minden szó, ha lemostad magadról az érintésemet, ha nincsen semmi, amiből az én arcom visszanéz rád minden pillanatban. Nagy István Attila
4. Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerûen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hûvösét, halljuk a csörgedezését... hasonló érzés. Ráadásul ilyenkor valahogy mindenből hiányzik valami, még ha nem is tudnám megmondani, hogy micsoda.
5. Ha rám gondolsz, Ha megcsókolsz, Ha megbántasz, Mosolyoddal kárpótolsz. Ha nincs tovább, Ha nincs már több, Egy lap őrzi emlékül, Mit is rejt a könny. Children of Distance
6. Maradni szeretnék, el sem hiszed, mennyire, Még nem is sejtem, miként futok olyan messzire, Hol már nem éget emléked, ahol nem édes csókod, Nem hiszem, hogy bárhol lehetnék még ilyen boldog. Maradni szeretnék, tán nem is baj, hogy nem lehet, Ugyan, miért lennék itt, ha nem foghatom meg kezed? Szellemként jár majd egy hûvös árny a faladon, Ha másból nem, majd ebből tudni fogod, mikor feladom... Children of Distance
7. Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy az alatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? (...) Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat. Hallani fogom a nevetésedet, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mind képzelnéd. Nicholas Sparks
8. Nem tudom szavakba foglalni érzéseimet, hogy ma reggel nem búcsúzhatok el tőled, akit oly nagyon imádok. Ha eszembe jut, hogy többé nem láthatlak, a szívem megtelik fájdalommal. (...) Összetörik a szívem a gondolatra, hogy olyan messzire mész. Mindig annyira kedves voltál hozzám, és sohasem sértetted meg az érzéseimet... és rettenetesen fogsz hiányozni. De őszintén hiszem és remélem, hogy boldog leszel és sikeres, akárhova vezessen is sorsod. Lucy Maud Montgomery
9. A viszonyunk valahogy odáig jutott, és ez talán jó, hogy csak nagyon kevés mondandóm maradt neked, és az is kitalálhatatlan - én sem tudom már, mi az, vagy hogy mikor fog eszembe jutni, de van, ez tény. Simon Márton
10. Csókolj meg! (...) Csak egyszer. Aztán elmegyek. Elmegyek és elfelejtelek. Csak egy sóhajt hagyok az ajkaidon, egy emléket. Kérlek... csak most az egyszer! Csókolj meg, hogy meghalhassak! Küldj engem utamra! Mérgezz meg utoljára...