Ugrás a tartalomra
Miután az ember megjárta a börtönt, a kis dolgokat is megtanulja nagyra értékelni: hogy bármikor elmehet sétálni, amikor csak szeretne, hogy bemehet egy boltba és megveheti az aznapi újságot, hogy beszélhet vagy csendben maradhat aszerint, hogy épp mihez van kedve. Sokra fogja becsülni annak egyszerû lehetőségét, hogy maga hozhatja meg a döntéseit.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember a legnagyobb testi megpróbáltatást is eltûri, ha van valami értelme. Eltûri, ha tudja, hogy ezzel jogot válthat magának a jobb jövőhöz. Eltûri, ha látja, hogy egyelőre ez a szabadság ára. Eltûri esetleg még ilyen kilátások nélkül is, ha tudja, hogy valami nagy és tiszta ügyet szolgál vele.
Bálint György
-
Ha felébredek, és egy börtönben találom magam, de észreveszem a nyitott ajtót, akkor nem kell tökölni azon, hogyan kerültem oda. Azonnal ki kell sétálni onnan, és kész. Szerintem, ha bármi rosszat teszünk, lopunk, hazudunk, megcsaljuk az embereket, de elhatározzuk, hogy ezt többé nem tesszük, akkor a világ és az istenek is azonnal megbocsátanak.
Feldmár András
-
A tapasztalatok segítettek hozzá, hogy becsülni tudjam a szabadságot. Hiszen ha nap mint nap megéljük, anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, talán nem is tudjuk kellőképpen értékelni.
Bud Spencer
-
Az ember csak azokat a dolgokat képes értékelni, amiért meg kell szenvednie. Ha valamit túl könnyen megkap, nem is bánja annyira, ha elveszíti.
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
Nagyszerû dolog, ha az embernek megadatik, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön éljen, hiszen kinyílik a világ, egy ilyen élmény után egészen máshogy értékeli nem csak azt, ami kint van, hanem azt is, ami itthon van. Sokkal elfogadóbb lesz az ember, el tudja képzelni, hogy valami nem úgy van, ahogy mi megszoktuk, lehet az másként is.
Márki-Zay Péter
-
Mindenkinek megvan a választási lehetősége, hogy átírja a saját múltját úgy, ahogyan emlékszik rá. Így az, aki elárult valakit, aki közel állt hozzá, megmenekülhet a bûntudat és a megbánás fájdalmától. Akit nagy veszteség ért, élete nagy terhe ellenére tovább tud élni. Elfelejthet bizonyos részleteket, másokat fontosabbnak tarthat, így az átélt nehézségek ellenére erőt meríthet a múltból.
Alice Hoffman
-
A börtönben is lehetsz szabad: csak ki kell nyílnia hozzá a szemednek. Meg kell értsd, miféle hatalom az övéké, és ellen is kell állnod neki. Ne félj ellentmondani és kockáztatni! Ne félj egymagadban kockázatot vállalni, és attól se félj, hogy hibázol!
Marija Aljohina
-
Aki azonban alázatos lélekkel felismeri, hogy mi a végcélja mindennek, aki látja, milyen illedelmesen nyesegeti minden tehetős polgár paradicsommá a kertecskéjét, és aztán, hogy még a szerencsétlen ember is milyen rendületlenül szuszog tova útján a terhe alatt, és valamennyinek egyformán az a vágya, hogy bárcsak egy perccel is tovább láthassa még ezt a napvilágot - igen, az ilyen ember elnémul, és szintén megalkotja saját magából a világát, és boldog is, mert ember. És aztán bármilyen korlátok közt él, mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését, és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt, amikor akarja.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Azt kell megtanulni a börtönben, hogy az ember, miközben óhatatlanul megváltozik a személyisége, feszültté, ingerültté válik, képes legyen úgy helyezkedni, hogy el tudja kerülni azokat a helyzeteket, amikor ez a feszültség robbanna. Az a jó, amikor már zsigerből látja: ezzel jobb, ha nem beszélget, azzal meg jobb, ha igen.
Janecskó Kata