Mondtam már, hogy hétszer csapott belém a villám? Egyszer, amikor a kutyámat sétáltattam. Nem látok már sokat a szememmel, a fülemmel is alig hallok. Néha fogalmam sincs, hol vagyok. Mindig elfelejtek valamit. De tudod mit? Isten mindig emlékeztet arra, milyen szerencsés vagyok, hogy élek.

Kapcsolódó idézetek

1. Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.
2. Ugye, gondolsz rám? Hiszen oly szomorú a halál, ha az emberrel nem gondolnak többé! Néha rossz voltam, nézzétek el. Tudom, ha a jó Isten akarná, boldogok lehetnénk, hisz oly kevés kell nekünk. Victor Hugo
3. Sok mindent elfelejtettem, amiről azt hittem, hogy tudom, és sok mindent megtanultam, amit már elfelejtettem. Sok mindent látok, ami messze van, és sok mindent nem, ami itt van a szemem előtt.
4. Olyan boldog voltam, amikor először láttam. Aztán egyszerûen kicsúszott a kezem közül. Elvesztettem az életem (...). Nem éreztem az étel ízét, amit a számba vettem. A víz nem oltotta a szomjamat. Amikor újra láttam, a szívem hevesebben vert. Miatta új életre keltem.
5. Azt mondják, a villám nem csap be kétszer ugyanoda, de ez csak mítosz. Nem történik meg gyakran. Rendszerint már elsőre is talál. Amikor 30000 ampernyi elektromosság telibe talál, azt megérzed. Elfeledtetheti, hogy ki is vagy. Megégethet, megvakíthat, megállíthatja a szívedet, és súlyos belső sérülést okozhat. (...) Valami, ami egy milliszekundum alatt történik, örökre megváltoztathatja az életed.
6. Sokszor szinte álmodom, mégis bölcsen, józanul kell élni életem és bejárni az ismerős ösvényeket. Egyszer véletlen elveszhettem erőszakos önhittségemben. És akkor az imám egy újabb esélyért meghallgattatott. Bár a halál által vezérelt fény ösztönével azon életem nem teljesedhetett be. Csupán szilánkokra tört, és ködös emlékeket hagyott. Ezeket látom most, amikor még egyszer újra előttem áll a cél.
7. Gyakran már szinte álmodom. Én is éltem valaha egy teljesebb életet. Ilyenkor ismét ismerős ösvényre lépek, de arrogáns önigazolásom hirtelen rossz útra visz. Ilyenkor, imádkozva egy újabb esélyért, ha tudatosan nem is, de ösztönösen megvilágosodik az elmém, és tudom, hogy az élet nem vész el teljesen, hanem mint tört üvegcserép megmarad az emlékezetünk titkos mélységeiben.
8. Az ember ösztönösen él. Hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, ami körülöttünk van. A "VAN"-okat nem becsüljük. (...) Élünk, eszünk, iszunk, dolgozunk, alszunk, szeretkezünk, és észre sem vesszük, hogy mindez milyen csoda. És amikor történik egy tragédia az ember életében, akkor mintha valaki visszarántana, és azt mondaná: Gondolkodj! Gondolkodás közben eszmélsz csak arra, milyen isteni szerencse, hogy van két kezed, két lábad, két szemed. Érzel, hallasz, tudsz tapintani, ízlelni. Fülöp László
9. Nem emlékszem, hogy mikor változott meg minden, csak éreztem, hogy megtörtént. Egy nap még legyőzhetetlen voltam, érinthetetlen, a következőben a szívem mintha a mellkasomon kívül vert volna, kitéve minden veszélynek.
10. Isten kísért utamon, de néha megbotlottam, Sokszor kezdtem a nulláról, mert volt, mit elrontottam, Hálás vagyok, hogy egészséges lettem, Én akiket szerettem, azokért mindent megtettem. Tirpa