Most ébredek. S már hallom újra, látom, amit nem láttam az előbb: ágyam fejénél vigyázni a villanyt, kis órámban a ketyegő időt: a valóság magánya visszahódít és ami egy volt a fél éjen át, most ketté válik és mint két kísértet nézi egymásban két élet magát.

Kapcsolódó idézetek

1. Ébredés idején az új nap kétes örömmel tölti el a szobát; csöppnyi remény, hogy az alvás és ébrenlét vonzó bizonytalanságát még elnyújthatjuk az álmodó képzelet félig alvása és a megvalósult képzelet félébrenléte között.
2. Amikor efféle dolgokról olvasok, eltûnődöm: ő vajon ott van-e? Vajon hogyan nevezi most magát? Vajon megvannak-e még a szeplői? Vajon kapok-e még egy lehetőséget? Eltûnődöm, de nem esek kétségbe. (...) Tudom, hogy figyelnek. Nevetésének visszhangja a második napfelkelte, amire naponta ébredek, és esténként érzem, nem csak a csillagok néznek rám az égről. Jerry Spinelli
3. Amikor felébredtem, már reggel járt a kertben. Leseperte az éjszakát a völgyekbe, és megintette az órát, hogy jó lesz csendesebben viselkedni... A szívem is elhalkult már, mint a többi órák, melyek csak akkor járnak kemény léptekkel az idő útján, ha egyedül van az ember. Fekete István
4. A reggel első pillanatában élek amikor csak félig vagyok tudatomnál hallom kint a kolibriket ahogy a virágokkal flörtölnek hallom a kuncogó virágokat az egyre féltékenyebb méheket és megfordulok hogy felébresszelek az összezuhanás kezdődik elölről a zihálás a jajgatás a sokk mert rádöbbenek hogy elmentél. Rupi Kaur
5. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
6. Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli. Gulácsy Lajos Kálmán
7. Létezett valaha egy időpont, ami elválasztotta az azelőttöt az azutántól. Az egyik oldalra került minden szép és jó - egy álom, amihez az ébrenlét pillanataiban nem férkőzhettem.
8. Éjjel, amikor az ember nem alszik, a gondok megsokszorozódnak, megnövekednek, ahogy halad előre az idő, úgy sötétülnek el a holnapok, a legrosszabb a nyilvánvalóval válik egyenlővé, többé semmi nem tûnik lehetségesnek, legyőzhetőnek, semmi sem tûnik megnyugtatónak. Az álmatlanság a képzelődés sötét oldala. Én ismerem ezeket a komor és rejtélyes órákat. Reggel az ember zsibbadtan ébred, addigra a katasztrófa-forgatókönyvek túlzássá válnak, a nappal eltörli az emléküket, felkelünk, megmosakszunk, és azt mondjuk magunkban, menni fog. Néha azonban az éjszaka előrevetít valamit, néha az éjszaka tárja fel az egyetlen igazságot: az idő múlik, és a dolgok soha többé nem lesznek olyanok, mint voltak. Delphine de Vigan
9. Néha azt szeretném, ha álmomban élném meg az ébrenlét - olykor az unalomig ismételt - jeleneteit; és ébren valami álomit. Vavyan Fable
10. Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek? Valóság vagy álom ez, de fel nem ébredek. Örökké valóságnak tûnik minden pillanat, Mikor kósza emlékeim közt hallom mézédes hangodat. Children of Distance