Amikor felébredtem, már reggel járt a kertben. Leseperte az éjszakát a völgyekbe, és megintette az órát, hogy jó lesz csendesebben viselkedni... A szívem is elhalkult már, mint a többi órák, melyek csak akkor járnak kemény léptekkel az idő útján, ha egyedül van az ember.

Kapcsolódó idézetek

1. Te, nem tudom, mit éreztél ma este, az én szívem majdnem beleszakadt, mert mindenütt a két szemed kereste, de hiába, árva maradt. (...) Csak néhány perc, és éjfélt üt az óra, elindulok lassan hazafelé, és félve várom, mit hoz majd a holnap, míg elalszom hajnal felé. Máté Péter
2. Éjjel indultam, a hold se lát, Szép mezők alján, erdőkön át. Csendben lopakodva, ha sötét az ég, nem látja senki sem, a szívemben mi ég. Ismerős Arcok
3. De messze jársz is tőlem már. Emléked szívemben lassan megcsendesedik. Elhalkul, mint a távolodó léptek, hideg vagyok, közömbös, hó esik. A tél a szerelmemet összehúzza, fel-feldobbansz bennem, de merre vagy? nem sejtem már. Magános lettem újra, és dermedt. És dermesztek, mint a fagy. Lakatos István (költő)
4. Most ébredek. S már hallom újra, látom, amit nem láttam az előbb: ágyam fejénél vigyázni a villanyt, kis órámban a ketyegő időt: a valóság magánya visszahódít és ami egy volt a fél éjen át, most ketté válik és mint két kísértet nézi egymásban két élet magát. Szabó Lőrinc
5. Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad. Wass Albert
6. Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség néma országútján. Fekete István
7. Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyû falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna. Victor Hugo
8. Jártam a bánattal, kéz a kézben körbe, Most megyek a magánnyal mereven előre. Lelkemet kihajtom egy messzi legelőre, A szívem mikor hasad, hogy legyek távol tőle! Anna and the Barbies
9. Ha az ajtót nem nyitja rám senki, ha a szívem lassabban kezd verni, ha a számon nem megy már le étel, csak miénk lesz az éjjel, még együtt alszunk el.
10. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila