Ugrás a tartalomra
Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörûen
zúg bükkös erdőnk orgonája.
Kapcsolódó idézetek
-
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
Kosztolányi Dezső
-
Valami réges-régen
elszállott hajnali hang
nyomán ma felrebben az emlék
s nyelvel, mint kicsi harang.
Létay Lajos
-
Az erdők nyugalma a létezésem része lett. És valóban, ha behunyom a szemem, olykor át tudom változtatni a hangos társalgás vagy a forgalom zaját a páviánok vagy csimpánzok kiáltozásává, a szél zúgásává az ágak közt, vagy a tengerparton megtörő hullámok harsogásává. Ajándék, hogy rendelkezem ezzel a képességgel, amit az erdőtől kaptam, és amiért mélységesen és végtelenül hálás vagyok.
Jane Goodall
-
Egy régi szempár fénye éget,
hang suttog, elfoszló zene,
s nyomán szívemben újraéled
letûnt idők igézete.
Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij
-
Tegnapi napba visszafutva,
hangod meghallgattam újra.
Serfőző Simon
-
Még égig ér a régi gégém.
-
Az erdő most is olyan, mintha mindig ünnep volna benne. A fák imádkoznak. A méhek hegedülnek: Ave Maria. A darazsak orgonálnak. A virágok ájtatosan sóhajtanak az égbe: a sóhajtásuk az illatuk. Minden olyan, mint ezelőtt öt évvel volt.
Gárdonyi Géza
-
Milyen jó lett volna,
ha a hangodba burkolózom,
s megtelik zenével a lelkem,
szimfónia zeng, ha rád
gondolok.
Nagy István Attila
-
Zöld az erdő, zöld a hegy is,
a szerencse jön is, megy is.
-
Öreg fának kidőlt törzse,
Két szép hajtás nőtt belőle.
Új hajtások sok virága,
Emlékeztet a vén fára.