Ugrás a tartalomra
Most látta, hogy utolsó, fél év előtti találkozásuk óta a lány hogy megváltozott. Leomló, dús hajával a gyertya lángja előtt olyan volt, mintha arany ködben úszna, sokkal szebb, mint amilyennek valaha is látta, sokkal szebb, mint bármelyik nő, akit valaha is látott; mint bármelyik istennő, vagy egy démon. Hogyan lehetséges, hogy oly régóta ismeri, (...) és mégis, eddig a percig nem tudta, hogy ő a legszebb nő a világon, és egyedül csak ő teheti boldoggá? Ez a lelkiállapot körülbelül egy percig tartott, aztán rádöbbent, hogy mindig is tudta.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem úgy váltunk el, mint a múltkor. A lány ott állt a kapuban, az utcalámpa fénye beragyogta az arcát. Gyönyörû volt. (...) Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem olyan, mint máskor, amikor az ember majd megőrül egy lányért, ha este el kell válnia tőle. Inkább gyönyörûséget éreztem. Gyöngédséget és kimondhatatlan vágyat.
Erich Maria Remarque
-
Úgy érezte, szebb lett körülötte a világ. Fényesebben ragyogtak a csillagok az égen, vidámabban szólt a tücskök muzsikája, édesebbé vált a virágok illata és simogatóbbá az éjszaka hûvössége. (...) Tudta, hogy ez a szerelem örökre megváltoztatja az életét.
A. O. Esther
-
Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörûbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sûrû aranyhaját, szûzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tûnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig.
Ivan Szergejevics Turgenyev
-
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől kezdve valahogy kerekebb lett számomra a világ. Szebbnek láttam a napsütést, illatosabbnak éreztem az esőt, boldogabb voltam attól, hogy élek, és hogy az ő közelében lehetek. A valóságban a szerelem ezerszer szebb és jobb, mint valaha hittem. A szív dübörög, a lélek ujjong, a test ünneplőbe öltözik, hogy a legszebb formáját nyújtsa, és amikor egymás karjaiba olvadunk, megszûnik létezni a világmindenség.
A. O. Esther
-
Már a legelső pillantásban beléd szeretem, te vagy a legcsodásabb, leggyönyörûbb lány, akit valaha láttam, és valamiért engem választottál. De ahogy akkor szerettelek, az semmi ahhoz képes, ahogy most szeretlek. Minden egyes porcikám érted él.
-
A lány némán ült mellettem; az ablakon keresztül fények és árnyak vetültek az arcára. Olykor ránéztem, és újra eszembe jutott az első este, amikor megismertem. Az arca most komolyabb volt, egy kissé idegenebb, mint az imént, de nagyon szép - igen, ez volt az az arc, amely akkor megragadott, és azóta sem eresztett el. Valami nyugalmas titkot sejtetett.
Erich Maria Remarque
-
Férfi létére lehetetlenül sûrû, fekete szempillái voltak, ami még inkább kiemelte szeme kékjének mélységét, és arcának sápadtságát. A szemöldöke a hajához hasonlóan sötét volt, ám az arcélét borító rövid borostája lényegesen világosabb, akárcsak az arcbőre. A lány csak nézte a férfit, akit szeret, és életében először úgy érezte, hogy a boldogság szinte már fáj, olyan lobogással járja át a testét és a lelkét.
A. O. Esther
-
Most már tudom, hogy nem vagy jégcsap, már ismerem az igazi arcod, tudom, hogy a szende úrilány az érintésemtől igazi démonná válik. És ezzel nem tudok betelni! (...) Nem tudok elégszer rácsodálkozni a szenvedélyedre! És tudom, hogy te vagy a legjobb dolog, ami valaha is történt velem!
-
Még egy perce csak egy átlagos nő volt, és most, hogy a szerelem elborította - teljesen új energiában fürdik, új aura jön létre körülötte. Járása kecsesebbé válik, lépéseibe tánc költözik. A szeme rendkívüli szépséggel telik meg; az arca ragyog, egész lénye fénylővé válik. És ugyanez történik a férfival is.
Osho
-
Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt.
Nicholas Sparks