Ugrás a tartalomra
Nagy a kísértése annak, hogy az ember feladja azt a harcot, amelyet a benne levő isteni lényeg megvalósításáért folytat; annál is inkább, mert túlontúl könnyû kudarcot vallani.
Kapcsolódó idézetek
-
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
Lucian Blaga
-
Átkozottul elgyávul az ember, ha egyszer önmagával kell szembeszállnia, önmagát kell meggyőznie, legyőznie s eltérítenie.
-
Nagyszerû dolog testünket-lelkünket feláldozni olyasmiért, amiknek az égvilágon semmi értelme. Az emberiségnek, mint olyannak ez a tulajdonsága egészen szeretni való.
-
Az embert könnyû megtörni, de nagyon nehéz újra lelket önteni belé, könnyû megsemmisíteni, de nehéz feltámasztani.
Ladislav Fuks
-
Kevés dologra szánja rá magát az ember oly nehezen, mint arra, hogy szembeszálljon az őt sújtó szenvedéssel.
Ladislav Klíma
-
Jobb, ha az ember próbálkozik és kudarcot vall, mint ha egyszerûen csak feladná.
Kate Morton
-
Indulat ellen harcolni nehéz, mert amit akar, a lélek árán veszi meg.
Hérakleitosz
-
Az ember gyakran hiába kovácsol terveket, mert Isten gyakran meghiúsítja a szándékát, ám ahol a végcél az Igazság keresése, az ember tervei ha meghiúsulnak is, az eredmény mégsem lesz rossz, sőt gyakran még jobb is lesz a vártnál.
Mahatma Gandhi
-
Az embernek könnyû megnyugtatnia lelkiismeretét, ha nagyon akar valamit.
Szerb Antal
-
Az emberi lélekben mélyen gyökerezik a tévelygés; nincs hősibb feladat, mint akár csak a legparányibb igazságot is diadalra vinni.
Émile Zola