Ugrás a tartalomra
Nagyon nehéz, ha az embertől kérdeznek valamit, amiről úgy gondolja, hogy ezt neki látnia kellett volna, vagy meg kellett volna jegyeznie. A döntő többség nem mondja azt, hogy nem tudom, nem néztem meg, nem figyeltem meg, nem emlékszem. Hanem úgy érzi, hogy neki mint intelligens egyetemistának erre a kérdésre tudnia kell a választ, és ha tapasztalatból, emlékezetből nem tudja, akkor kitalál valamit. (...) Hát így járnak el döntő többségben a tanúk.
Kapcsolódó idézetek
-
A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. Felnőnek, könnyen felejtenek, és ahelyett, hogy nyitottak lennének és fejlődnének, inkább megválasztják, hogy miben higgyenek, és miben ne. De az ilyen dolgokat nem lehet megválasztani: az ember vagy hisz, vagy nem. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet.
Cecelia Ahern
-
Persze nem kis dolog rendkívüli események vagy jelenségek szemtanújának lenni. Az emlékek tárháza felejthetetlen eseményekkel bővül. Aztán mindehhez olyasmit is hozzá lehet csapni, ami igazából nem történt meg, de könnyen megeshetett volna. S végül az ember ezekben is hinni kezd.
-
Az egyetem felemészti (...) az emlékeket, és az ottani élmények megváltoztatnak bennünket. Ha akarjuk, ha nem, megtesszük az első lépéseket a felnőttkor felé. Döntenünk kell, kik vagyunk és mi lesz belőlünk. Valami nagyobb és jobb felé száguldunk.
-
A felnőttek memóriája elég szelektív és időnként nem is túl pontos. Konkrétan arra emlékeznek és úgy, amire akarnak, ráadásul állítják, hogy igazuk van, kár megkérdőjelezni, sosem ismerik be.
Leiner Laura
-
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Olyan ez, mint amikor valaki elmond egy történetet, amit te a saját szemeddel láttál, és egyáltalán nem azt meséli, amire te emlékszel. Talán valamilyen hatást akarnak ezzel kiváltani, meg akarják nevettetni a többieket, vagy le akarnak nyûgözni valakit. De néha egyszerûen csak így emlékeznek a történtekre. Számukra ez az igazság. Ilyenkor nehéz megállapítani, hogy te magad emlékszel-e jól, vagy a tiéd is csak az igazság egy változata.
-
Ha valaki feltételezi, hogy egy állítás igaz, és egyúttal szeretné is, hogy igaz legyen, akkor különösen figyel azokra a dolgokra és megjegyzésekre, amik megerősítik őt vélt igazában, és jobban is emlékszik ezekre a dolgokra, illetve eseményekre, míg azt, ami ellentmond elméletének, gyakran hagyja, hogy elmenjen a füle mellett, vagy könnyen elfelejti.
-
A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat.
Francois Lelord
-
Ha valami klassz dolog történik velem, velünk, megpróbálom eltenni. Nem tudom pontosan, hogy kell, mindenesetre úgy próbálok rá gondolni, mintha lefotóznám, mintha megjegyezném a részleteket. Bármit, amit érzek, látok, hallok éppen akkor. Aztán már csak annyi marad, hogy bízom benne, ha kell, előjön magától. Vagy előhívom.
Légrádi Gergely
-
Ki vonná kétségbe, hogy él, emlékezik, belát, akar, gondolkodik, tud, ítél? Mivelhogy ha kételkedik is, él; ha kételkedik, emlékezik arra, amiben kételkedik; ha kételkedik, felismeri, hogy kételkedik; ha kételkedik, akkor bizonyos akar lenni; ha kételkedik, akkor gondolkodik; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem tud semmit; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem szabad meggondolatlanul beleegyezését adnia. Kételkedhet az ember, amiben csak akar, de ezekben nem kételkedhet: mert ha ezek nem volnának, akkor még csak kételkedni sem tudna semmiben.
Szent Ágoston
-
Ez az, amit nem tanítunk meg eléggé a diákjainknak: hogyan legyenek okosan, termékenyen buták. Azt megtanítjuk nekik, hogyan tegyenek magukévá hatalmas ismeretanyagokat, szerencsés esetben még azt is, hogy ezeket szükség esetén alkalmazni is tudják. Arra azonban nagyon kevés alkalom nyílik a tanulmányaik során, hogy valami olyan dologgal foglalkozzanak, amit a tanáruk sem tud. Természetesen a diákok többsége nem fogja megoldani ezeket a problémákat, az is lehet, hogy egyikük sem. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól megválogatott problémák esetén a megoldás sikertelensége tanulságosabb lehet, mint a megoldás lenne.
Mérő László